2015. március 1., vasárnap

05.

2014. április 30., szerda

(ruha)

- Lehetetlen, hogy én ma még matekdogát írjak! - mondta erőtlenül Chan, a tesiöltözőből kilépve.
- Pedig muszáj lesz! - veregette vállba Becs. - Neked mi a következő órád Chels?
- Kémia.
- Puszilom Damient! - vigyorodott el göndörke.
- Átadom. - forgattam szemeim.
A szekrényemnél előkotortam a kémiacuccom, majd azt bezárva már indultam is. Aha, csak szerettem volna indulni, ugyanis sikeresen nekiütköztem valakinek, így a felszerelésem a földön végezte.
- Nem tudsz vigyázni? - förmedtem az alakra, majd lehajolva felvettem a könyveket.
- Ezt én is kérdezhetném! - mondta ugyanilyen stílusban a nagyon is ismerős hang.
- Pöcsfej! - mentem el Collin mellett, de direkt beleütköztem a vállába.
- Mit mondtál? - kapta el karomat.
- Jól hallottad! - néztem fel szemeibe. - Most pedig, ha megbocsátasz.. - utaltam a jelzőcsengőre és kirántottam karom szorításából.
Felnyargaltam az emeletre és pont sikerült beesnem a laborba a becsengetésre.
- Majdnem elkéstél. - mosolygott Damien.
- Hagyj. Chanelle puszil.
- Még mindig köcsög vagy.. - mondta halkabban.
- Én vagyok a köcsög?! - akadtam ki egy kicsit hangosabban a kelleténél. - Akkor ti mik vagytok? Hm? Felfuvalkodott idióták, akik azt hiszik, hogy övék a világ és mindenkin átgázolnak csak a poén kedvéért!
- Chelsea! - szólt rám a tanárnő majd egy cetlit rakott le elém. "BÜNTETÉS". Hát ez kurva jó.

Ebédnél kivételesen egyedül akartam lenni. Az automatából szerzett epershake-emmel (legalábbis ez volt ráírva, de nem akartam megtudni, hogy valójában mi volt benne) és a táskámmal vetődtem le a "szokásos" fám tövébe és egy füzetet, egy tollat illetve a fülhallgatómat és a telefonomat elővéve, rajzolgatni kezdtem.
- I've never been so torn up in all of my life, I should have seen this coming... - énekelte Danny Worsnop a fülemben.
Legszívesebben teli torokból ordítottam volna a szöveget, de nem akartam, hogy őrültnek nézzenek. Vagyis.. nem nagyon érdekelt volna, ha a hülyének néznek, de a sulipszichológust nem akartam a nyakamra.
Egy zizzenés jelezte, hogy üzenetem jött.

Chan: Ugye nem csináltunk semmi rosszat????
Én: Ti nem... a fiúk már annál inkább... vagyis valamilyen szinten benne vannak. De mindegy. Csak kicsit egyedül akarok lenni!
Chan: Okés. Majd jelezd, ha már nem akarsz egyedül lenni!:D
Én: Igenis.:)

A büntetés az egyik földszinti teremben volt egy számomra teljesen ismeretlen tanárral.
- Jó napot! - motyogtam és leraktam elé a papíromat.
- Csók tanárnő! - érkezett meg Collin, de úgy, mintha minimum hazaérne.
- Nem most vagy itt először, jól sejtem? - néztem rá, miközben ledobtam a táskám az egyik hátsó padhoz.
- Nem, te viszont igen. - cuccolt le mellém.
- Muszáj ideülnöd?
- Ja. - rántott vállat.
- Szuper. - huppantam a székre és elővettem fülhallgatóm.
- Úgy látszik, csak ketten lesztek.. - jelentette be a tanár. - Semmi hangoskodás vagy balhé! - vett elő egy könyvet, én meg bedugtam fülembe a kis hangszórókat és elindítottam telefonomon a Match Into Water-t. Ismét rajzolgatni kezdtem, de lábaim folyamatosan ütötték a dal ütemét.
Idegrángásod van? - tolta elém a kis papírt Collin.
Ja. Baj? - írtam fel rá, majd visszaadtam neki.
Mhm.;) - kaptam választ a kérdésre, mire egy "ez komoly?!" fejjel fordultam a srác felé.
- Neked muszáj mindig, mindenbe belekötnöd?? - sziszegtem fogaim között.
- Igen. - vigyorgott féloldalasan.
- Úgy meg tudnálak ütni... - ráztam meg egy kicsit a fejem.

Valahogy sikerült túlélnem a büntetést, ami Collinnal ténylegesen az volt, de amint vége lett, szinte röpültem kifelé a teremből.
- Miért futsz előlem cica? - jött utánam. Nem tudna békén hagyni? Csak egyszer...
- Mert már az agyamra mész! - sóhajtottam, kicsit hátrafordulva. - És nem vagyok macska.
- Baby?
- Nem. Kisbaba sem vagyok.
- Édes? - karolta át a vállamat, ami az utolsó csepp volt a pohárban.
- Egy, - torpantam meg és szembefordultam Collinnal - állj le a becenevekkel. Kettő, nem vagyok a csajod, sőt senkid, úgyhogy ne ölelgess. Három, szállj már le rólam az Isten szerelmére!!! - tettem össze tenyereim könyörögve.
- Oké, nyuszifül. - kacsintott.
- Menthetetlenül nagy barom vagy! - forgattam szemeim és újra elindultam. Mobilomat előhalászva a zsebemből, tárcsáztam nővéremet.
- Sisiiiii! - óbégatott a vonal túloldalán egy férfihang.
- Ben? - kérdeztem bizonytalanul.
- Örülök, hogy még megismersz gyogyós! - nevetett.
- Téged nehezen tudnálak elfelejteni, popóka! - emlékeztem vissza kuncogva az első találkozásunkra. Csak képzeljétek el a jelenetet: hajnalban, hulla fáradtan kimegyek a fürdőbe inni, erre előttem van egy full pucér férfi hátulról... Mit ne mondjak volt balhé. Először is felvertem az egész házat, ugyanis felsikítottam. Aztán apu kiakadt, hogy mit keres az akkor 17 éves Brooknál egy jóval idősebb, meztelen fiú az éjszaka közepén, és hatalmas patáliát csapott. Anyu próbálta csitítani, mert már majdnem agyvérzést kapott, de természetesen apu csak tovább nyomta. Brooknak már patakokban folytak a könnyei, mire Ben, akire addigra felkerült pár ruhadarab, megölelte, hogy lenyugtassa, de ezzel csak tovább hergelték aput. Hol voltam közben én és az öcsém? pukkadoztunk a röhögéstől a sarokban és integettünk a szomszédoknak, akik a házuk ablakából figyelték, hogy mi a halál van nálunk..:D - Na de mit csináltál a nővéremmel?
- Semmit. Mosdóban van, és mivel te hívtad, gondoltam felveszem. Hogy vagy?
- Jól köszönöm, csak kicsit elegem van valakiből. - néztem oldalra, ahol megpillantottam a kocsija felé tartó Collint.
- Kit kell megvernem? Vagy várj... nálad ezt nem kell megkérdeznem, megvered te!
- Igen. - röhögtem.
- Na itt a nő, szia Baby!
- Szia Lökött. - valahogy nála nem zavarnak ezek a nevek.
- Csocsi húgi, mizu?
- Igazából már nem is tudom, miért hívtalak, de mit csinálsz te Bennel és hol???
- Egy kávézóban és dumálunk. De majd mesélek! Tuti nem tudod, mit akartál?
- Tuti.
- Akkor majd otthon találkozunk! Szia.
- Szia. - nyomtam ki. Érdekes az én egyetlen nővérkém élete.

Otthon a konyhapultnál írtam a leckém és gyűjtöttem anyagot a spanyol házimhoz (persze közben meg volt nyitva az összes közösségi oldal), amikor anyu belépett a konyhába.
- Hogy állsz? - nyomott puszit fejem búbjára és belenézett füzetembe.
- Magamhoz képest jól... - motyogtam. - Be kell hoznom pár dolgot, de jól haladok. - néztem fel rá.
- Büszke vagyok rád kicsim. Örülök, hogy belehúztál!
- Köszi anyu, de még ne igyunk előre a medve bőrére.
- Szólj, ha kell segítség.
- Rendben! - biccentettem és visszatértem a tanuláshoz, de bő 10 perc múlva feladtam és felnéztem Facebookra.
Az első, ami szembejött velem Adam posztja volt.
Beauty.
Természetesen a kommentek között megtaláltam Denny-ék "jó nőt lőttél, tesó" mondatait, amin csak nevetni tudtam. Jessie tényleg nagyon szép volt, így én is like-oltam a képet.
Adam: Szia csillagom, hogy vagy??:D - ugrott fel a chatablak.
Én: Szia Addie.:D Jól, de látom ti is elvagytok.:))
Adam: Igen, nemrég értem haza a randinkról. Még mindig imádom...:D
Én: Ennek nagyon örülök, imádd is, aranyos lány.

Vagy két órája beszélgettem Adammel, amikor észrevettem, hogy már 10 óra, így felvonultam a szobámba.
Elköszöntem haveromtól, majd lefeküdtem az ágyamba és fülhallgatóimat a füleimbe helyezve végigpörgettem zenéimet. Végül egy My Chemical Romance számon állapodtam meg, ami kellőképpen felpörgetett, szóval az alvás többet szóba sem jöhetett.
Így kezdődött az, hogy egész éjjel Collinon agyaltam. Vajon miért nem hagy már békén? Elegem van...

2014. május 2., péntek
(ruha)

- Igeeeen! - ugrott fel sikítva Chan, amikor Damien pontot szerzett a focimeccsen.
Ugyan nem nagy tétre ment a meccs, de ugyebár az egész sulinak ott kellett lennie, hogy isteníthessük a focistáinkat... Bár én, amióta csak a lelátón ültem azt vártam, hogy valaki feldöntse Collint a tojáslabdáért folytatott harcban.
- Mikor lesz már vége? - kérdeztem unottan az ölemben lévő chipset eszegetve.
- Nemsokára. De, ha nyernek buli van! - vigyorgott Chan.
- Ahova én nem megyek.
- Ne már. Mi lesz velem? - bökött magára Becca.
- Túléled. - rántottam vállat.
- Babám, ne csináld már! Tök jó lesz! - paskolta meg combomat Ellie.
- Köszi, de most kihagyom... tesós estén van jelenésem.
- Hát jó, de legközelebb jössz!
- Meglátjuk. Egyenlőre érjétek be a bállal!
- Tényleg. Ruhát kéne majd venni.
- Majd jövő héten elmegyünk. - legyintett Becs.
- Csak ne hétvégén. Pénteken elutazom. - ingattam tekintetem kettejük között.
- Oké. Hova mész? - mosolygott Becca.
- Los Angelesbe.
- Az jó hely. És mit fogsz ott csinálni? - ráncolta homlokát.
- Titok. - kacsintottam.
- Valld be, hogy titkos ügynök vagy! - hunyorított Chan.
- Egy titkos ügynök nem vallhatja be, hogy titkos ügynök, szóval ezt most sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom.
- Úgy imádom, hogy ideköltöztetek! - nevetett Becca, amihez mi is csatlakoztunk.

- Hát akkor jó tesós estét! - adott két puszit Chan, amit viszonoztam.
- Köszi, nektek meg jó bulit. És ne kössetek ki a detoxban!
- Megpróbálunk. - nevetett Becs és dobott ő is még egy puszit.
Egy utolsó intés után elindultam hazafelé, otthon pedig egyből öcsém szobájába mentem.
- Csá nyomi! - borzoltam össze Robbie haját.
- Hééé! - igazgatta fürtjeit és közben nagyon csúnyán nézett rám. Legalábbis próbálkozott vele...
- Milyen volt a meccs? - kérdezte Brook és kezembe adott egy kontrollert.
- Jó, nyertünk.
- Akkor gondolom van nagy buli. Hogyhogy itt vagy?
- Nincs kedvem a "kemény maggal" bulizni.
- Inkább vagy a lúzer tesóiddal? - vigyorgott Rob.
- Öcsi, a magad nevében beszélj, én nagy arc vagyok! - húzta ki magát nővérem, mire mind felnevettünk.
A tesóim mindig inkább a haverjaim voltak, mintsem a tesóim. Imádtam velük lógni, még ha órákig egymáshoz sem szóltunk, mert éppen egy versenyt játszottunk. Elég volt a közelségük, hogy nyugodt legyek és ne gondoljak a körülöttem lévő hülyeségekre.

- Chels a telefonod már harmadjára áll neki zizegni, kilőnéd? - kérdezte a tévére szegezve tekintetét Robbie.
- Ahaaaa.. - húztam el és két gyors mozdulattal kiütöttem mindkettőjüket a pályáról. - Csak előbb megnyerem a meccset! - álltam fel diadalittas mosollyal.
- Túl jó vagy! - nevetett Brook.
- Ki a franc akar és mit? - vettem kezembe mobilom.
Collin: Kopp kopp.
Collin: Naaa, Chelsea!!
Collin: Így nyitsz te ajtót??xd
Collin: Kopp kopp.
Collin: Kopp kopp
Collin: Kopp... Kopp...
- Mennyit ivott ez? - motyogtam magam elé a fejemet rázva és visszaírtam a hőn áhított kérdést.
Én: Ki kopog?
- Na ki az? - kíváncsiskodott nővérem.
- Mindegy. - legyintettem és visszaültem, de amint ezt megtettem jött is az új üzenet.
Collin: Hát azt már nem tudom...xd Elment, mert lassan nyitottál ajtótxd
Én: Hát ez szuper.
Collin: Amúgy hol vagy? Elrepültél a kis angyalszárnyaiddal?:DDD
Szentisten... Ez aztán nem fog kiszáradni.
Én: Collin. Mennyit ittál?
Collin: Hát egy kis picikét. Olyan nagyon picikét. Incifincipicikét.:D
Én: Hol vagy?
Nem, nem vagyok oda a gyerekért, de azért azt tudni akarom, hogy nem fekszik-e ki egy autó elé.
Collin: Hát én is ezt kérdezem. Meg, hogy te miért nem vagy itt cica?!
Én: Nem a buliban vagy??
Collin: Hát voltam ott is de Jackel úgy gondoltuk eljövünk.
Én: Milyen Jack?
Collin: Hát a Daniels.:D
Én: Ha körbenézel mit látsz?
Kezdtem aggódni a srácért. Ha jól értelmeztem egyedül mászkál a városban "Jackel" a kezében, ami nem biztos, hogy jóra vezet.
Collin: A parkot meg házakat. 
Én: Na jó. Maradj ott, ahol vagy! Megértetted??
Collin: Eljössz értem? Úúúúgy szeretlek!
Én: Persze, persze. Csak ne mozdulj!
- Bocsi, de most el kell mennem megmenteni egy részeg idiótát. - mondtam tesóimnak bocsánatkérően.
- Semmi baj, de vigyázz magadra!! - nézett rám komolyan Brook.
- Oké! Csákány! - intettem és táskámat vállamra dobva kimentem. - Apu, anyu, elmegyek összeszedni egy kicsit elázott haveromat az út széléről. - álltam a nappaliban tévéző szüleim elé.
- Fél egy van. - nézett az órára anyu.
- Tudom, de ő meg épphogy tudja, hol van.
- Menj... - bólintott kis gondolkodás után. - De vigyázz és írj, ha megvan!
- Oké.
- Bajod lesz...
- Egy életre büntiben leszek, tudom, tudom! - bólogattam.
- Ne vigyelek el? - kérdezte aggódva apu.
- Nem kell, megleszek! Sziasztok. - intettem és kiléptem az ajtón.

A fél parkot körbejártam, mire megtaláltam Collint, aki nagy vigyorogva ült az útpadkán.
- Csodás látványt nyújtasz! - léptem mellé.
- Chelseaaa! - örült meg nekem és széttárta karjait, de majdnem eldőlt.
- Héhéhé. Maradj egyben, haver. - kaptam el karját. - Na, kelj fel! - rángattam meg egy kicsit, mire morogva elkezdett feltápászkodni.
- Hogyhogy eljöttél értem? Azt hittem utálsz... - ráncolta homlokát, miközben átkarolta vállamat, amit most csak azért tűrtem el, mert alig bírt állni.
- Ezt majd máskor megbeszéljük. Most juttassunk haza.
- Váááárj. Jackel mi lesz?
- Ja, Jack. - hajoltam le féloldalasan a piáért és meghúztam.
- Alkoholista.
- Mondja ezt a seggrészeg focista!
- Mhm. - vigyorgott tovább, mire kárörvendő mosoly ült arcomra.
- Olyan fejfájásod lesz holnap, hogy csak na. De annyira nem foglak sajnálni.
- Gonosz vagy.
- Mondták már. Merre laksz szépfiú?
- Arra. - mutatott előre. - Vagy arra? - nézett mögénk.
- Ez hosszabb lesz, mint gondoltam... Utcanévre emlékszel?
Kicsit hosszabb gondolkodás után eszébe jutott, így a GPSbe beírva a címet, el is indultam a megadott irányba, az igencsak részeg sráccal a jobbomon.
- Szépfiú vagyok?
- Gyorsan esnek le a dolgok...
- Tudod... Emlékszem ám a múltkori bulira... Meg arra is, hogy mit csináltunk a fürdőben. - nézett le rám, de én csak az utat bámultam mereven, hatalmasra nyílt szemekkel. Hogy is mondják? A kisgyerekek és a részegek a legőszintébbek? Hát asszem, ez tényleg igaz...
- Nem tudom miről beszélsz... - nevettem aprót kínomban.
- Dehogynem. Azt képtelenség elfelejteni.
- Collin, részeg vagy, ne mondj olyanokat, amiket józanon megbánnál.
- Milyen okos dolgokat mond itt valaki. - nevetgélt. - Nézd má'! Ott a házam! - mutogatott és a telefonom is jelezte, hogy bizony megérkeztünk.
- Szuper, akkor menj be és feküdj le aludni.
- Nem kísérsz be?
- Szerintem menni fog egyedül is. - fejtettem le magamról karját, de csalódnom kellett, ugyanis majdnem összeesett.
- Szerintem nem. - röhögött.
- Istenem. Miért vállaltam én ezt be? - sóhajtottam és elkezdtem noszogatni az ajtó felé. - Van kulcsod?
- Aha... a zsebemben.
- Kivennéd?
- Nem találom a zsebem. - vihogott tovább a keresgélés után.
Kicsit talán már idegesen túrtam dzsekije zsebébe, ahol megtaláltam a kulcscsomót, amin szinte elsőre eltaláltam az ajtót nyitó kulcsot.
- Collin te vagy az? - hallottam meg egy álmoskás női hangot a nappali felől, amikor beléptünk (sikerült nekimennünk egy kis asztalkának, így egy kicsit nevetve álltunk az ajtóban), majd a hanghoz gyorsan test is társult. - Oh, szia!
- Jó... hajnalt. - ráncoltam homlokom és próbáltam komoly arcot vágni. - Csak hazakísértem a fiát, mert eléggé... látja. - néztem fel a kacarászó fiúra, aki rám nézett és az orromat megnyomva még jobban nevetni kezdett.
- Igen. Látom. - rázta a fejét.
- Vigyél fel az agyikómba... - nyűgösködött Collin. A 180 centis srác úgy ahogy volt eltűnt és egy 5 éves kisfiú vette át helyét.
- Felkísérem, menj csak! - mosolygott kedvesen Collin anyukája.
- Neee, én Chelst akarom!
- Ha nem hisztizel, felviszlek! - sóhajtottam.
- Oké. De hol van Jack?
- Milyen Jack? - értetlenkedett anyukája.
- Öhm... Jack kint maradt. - nyugtattam meg, ugyanis a piásüveget inkább nem hoztam be a házba. - Na menjünk fel.
Nagy nehezen eljutottunk a szobájáig, ami nagyon modern és letisztult volt. Az ajtóval sréhen szembe volt egy hatalmas ágy, ami kétség kívül uralta a szobát. Az ajtó mellett jobbra volt az íróasztal, mellette, a jobb kéz felőli falon, egy óriási ablak fogta közre az asztalt és az ágyat, a bal kézre eső falon pedig egy beépített szekrény foglalt helyet. Ja, és az íróasztal felett egy hatalmas tévé volt. Mert az nem hiányozhat ugyebár.
- Ágyba nagyfiú!
- Nem tudok így aludni... - kezdett el kibújni focidzsekijéből, majd levetődött az ágyra és hanyatt fekve megpróbálta levenni gatyáját, de a szűkebb szabású nadrág nem adta magát könnyen.
- Nem gondoltam, hogy valaha is vetkőztetni foglak, de most itt az alkalom... - álltam elé és segítettem neki.
- De azért tetszett, nem? - ásított és elkezdte levenni pólóját, de az a fején maradt, karjaival együtt. Miközben kigoboztam, akaratom ellenére is felsőtestére csúszott tekintetem. Najó... Baromira nem tudom, hányadán állok ezzel az emberrel, de ezen az sem segít, hogy eszméletlen a teste...
- Kukucs. - néztem le a most már pólómentesen ülő srácra, amikor felpillantott rám.
- Kukucs...- döntötte fejét hasamnak és karjait derekamra fonta. - Maradj itt.
- Nem lehet. És reggel különben sem tudnád, hogy a bunkó rocker, akit utál a csajod és te is, mit keres itt... simítottam végig haján, Isten se tudja miért.
- Nem utállak. - motyogta.
- Feküdj le. - hagytam figyelmen kívül kijelentését.
- Jó... - adta be derekát, de engem nem engedett el, miközben eldőlt, így szépen rázuhantam.
- Collin, nem így gondoltam. - mosolyogtam, miközben megtámaszkodtam feje két oldalán.
- Mennyi hajad van már... - fogta meg óvatosan loboncomat, ami szinte teljesen "elszigetelt" minket a fénytől, amit a lámpa adott.
- Sok. Na, mehetek?
- Nem. - bökte meg könyököm, mire ismét ráestem, de most már nem engedte, hogy felkeljek. - Itt maradsz örökre.
- Collin...
- Ha kapok jóéjt puszit, akkor mehetsz.
- Legyen. - toltam fel magam. - De nem csalsz. - fogtam le állát és puszit nyomtam arcára. - Na szia. Nem akarok rólad hallani egy darabig! - álltam fel, ő meg elhelyezkedett ágyában.
- Majd meglátjuk. - motyogta fáradtan. - Szia Chels...
- Szia Hülyegyerek. - mosolyogtam azon, ahogy lefeküdt, majd a villanyt lekapcsolva becsuktam szobája ajtaját.
- Azt hiszem, holnap elbeszélgetek vele. - mondta gondterhelten a lépcső alján anyukája. - Köszönöm, hogy hazahoztad.
- Ugyan, semmiség.
- Persze. Azért gondolom, mit leművelt. - mosolygott.
- Hááát... - nyújtottam el, mire felnevettünk. - Amúgy Chelsea Andrews. - nyújtottam jobbom.
- Laura Simmons. - rázta meg kezem.
- Nagyon örülök.
- És te Collin barátja vagy? - kérdezte, de szemében láttam valamit, ami arra engedett következtetni, hogy már hallott rólam...
- Azt azért nem mondanám... Nemrég költöztem ide és hát... Nem a legjobb a kapcsolatunk. De most valamiért engem talált meg.
- Tudod az ember részegen néha jobb döntéseket hoz, mint józanon és néha azokat hívja segíteni, akiket a tudatalattija fontosnak tart. Bocsánat, megint előjött belőlem a pszichiáter. - kuncogott.
- Pszichiáter?
- Igen. A bemutatkozásnál lehagytam a doktort. Csak fontos alkalmaknál mondom...
- Értem. Én is gondolkozom ezen a pályán...
- Hát, ha bátorítás vagy segítség kell, nyugodtan fordulj hozzám.
- Köszönöm. - mosolyogtam. - Lehet, hogy elfogadom. Akár csak páciensként is.
- Csak nyugodtan. Nem sok fiatal fogadja el...
- Én bírok dokikkal dumálni. Pártatlanok és max egyetértenek veled abban, hogy hülye vagy! - nevettem vállat rántva. - Viszont most mennék, ha nem baj.
- Dehogy, menj csak. De itt a névjegyem - kapott fel egy papírkát a kis asztalról, amit majdnem feldöntöttünk - ha kellek, hívj.
- Rendben. Köszönöm. Jó éjszakát, Mrs. Simmons.
- Neked is Chelsea!

Hazafelé nyugiban elszívtam egy cigit, ami kellőképpen kitisztította a fejem. Megfontolom ezt a pszichiáter dolgot. Laura kedves embernek tűnik, bármennyire is Collin anyja. Collin meg... mire felkel úgysem fog emlékezni semmire. Vagy ki tudja... Mint kiderült, a múltkorira is emlékezett.
Otthon egyből a szobámba mentem, ahol gyorsan átöltöztem, majd tovább gondolkozva bedőltem az ágyba. Már megint ez az idióta uralja a gondolataim...

2014. július 23., szerda

04.


Szombat délután hatalmas mosollyal arcomon igyekeztem a chicago-i próbaterem felé, ahol már sejtéseim szerint az egész csapat várt.
- Cheeeeels! - vetődött rám két barátnőm, amint beléptem a helyiségbe.
- Úristen, de hiányoztatok! - szorítottam őket magamhoz. 
- Szeva törpe! - ölelt meg Aiden, amikor a csajok elengedtek. - Milyen volt az utad?
- Jó, mivel csak Brookal jöttem.
- Szóval egy kilométeres körzetben lehetett hallani a zenét? - lépett hozzám vigyorogva Adam két dobverővel a kezében.
- Valami olyasmi. Ugye már kibékültetek Justinnal?
- Igen. Már sikerült cikibe hoznom az egész csapat előtt. - nevetett Debbs.
- Csaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaj! - támadott be hátulról az említett srác.
- Pasiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! - fordultam meg és megöleltem.
- Jaj, de jó, hogy itt vagy! - adott egy puszit homlokomra.
- Én is örülök, de hol van Ryan?
- Itt! - lépett be a gitáros. (Amúgy a felállás: Ryan, ritmusgitár | Adam, dob | Aiden, basszusgitár | Justin, szólógitár | én, ének:))
- Csocsi. - adtam neki két puszit. - Kezdhetünk?
- Kezdhetünk. - bólintott mindenki.
- Pasit fogok játszani. Déjá Vu.
- Bemelegítésnek megteszi! - kacsintott Denny.
- You know I love it when your hair's pulled back. Ugh, it drives me crazy... - kezdtem el énekelni és a basszerosra néztem, akinek raszta haja ténylegesen hátra volt fogva.
- Wohooo! - tapsoltak a csajok, amikor befejeztük a dalt.
- Köszönjük, köszönjük. - hajolt meg színpadiasan Ry. - Wasting Away?
- Miért pont az? - kérdezte Adam.
- Gondolom nem mondta Ryan, de azt gondoltam a versenyre. Persze csak, ha nektek is jó.
- Ja. - bólogatott Justin, amihez a többiek is csatlakoztak. - Második körösnek meg vihetnénk a Lonely Girl-t vagy a Would You Still Be There-t.
- Vagy A Match Into Water.
- Második kör?
- Tessék. - adta kezembe laptopját Sammie.
- A versenyre két dallal kell érkezni, mivel az idén kisebb változtatások történtek a a már közzétett programtervezetben.. - olvastam fel a honlapon írt tájékoztatót. - Nagyon jó. - adtam vissza barátnőmnek a kütyüt. - Amúgy én a Match-re szavazok. Ha ordibálsz velem. - néztem Ryan-re.
- Hát persze. Én viszont már a zsűrire vagyok kíváncsi!
- Én is. Szerintetek lesz valami bandatag?
- Talán.. Viszont akkor próbáljuk el a Wasting-et. - pengette meg gitárját Justin.

- Elmegyünk kajálni? - kérdezte a próba után Denny.
- Menjünk, mert farkaséhes vagyok! - simogattam meg korgó hasamat.
- Akkor ma sem viszem haza a gitárom! - tette le a sarokba gitártokját Ryan.
- Visszajössz érte.
- Aha, hogy majd az éjjeliőr szelleme elkapjon.
- Éjjeliőr szelleme, az.. - fordultam meg és elindultam az ajtó fel.
- Nem hiszel benne? - suttogta a fülembe a gitáros, mire felsikkantottam.
- Megbolondultál? - fordultam meg és fejbe csaptam, a többiek meg csak nevettek.

A büfébe (ami egy kis sarki étterem volt, de mi csak büfének hívtuk) szokás szerint hangoskodva és röhögve léptünk be, bár ez senkit sem zavart. Már megszokták
Rendeltünk magunknak, majd leültünk megszokott asztalunkhoz.

- Na ne. Mondjátok, hogy álmodom! - hallottam meg egy ismerős hangot kajálás közben, mire egy kicsit lefagytam.
- Nem haver, ez nem álom! - mosolygott Adam a mögöttem álló srácra, majd az asztalunkhoz húzott egy széket. - Dobd le magad!
- Nem akarok zavarni!
- Nem zavarsz! - rántottam vállat felé fordulva.
- Akkor kösz! - biccentett mosolyogva és levágódott Adam mellé.
Christian Mullins, a volt barátom és fél Chicago álompasija. Körülbelül fél éve szakítottunk, mert nem éreztem azt, hogy törődne velem. Nem ugyanabba a suliba jártunk, így nem találkoztunk minden nap, viszont amikor találkoztunk, akkor minden olyan tökéletes volt. Kivéve, ha a barátaival voltunk. Akkor szinte oda sem figyelt rám. Egy idő után a kettesben töltött idő sem volt ugyanolyan, és eljutottunk a szakításig.
- Hogyhogy visszajöttél? Alig két hete mentetek el. - nézett rám.
- Próbálnunk kell a Bandák Háborújára, ahhoz pedig én is kellek. - kaptam be pár darab sült krumplit.
- Értem. És milyen Oregon?
- Jó. Vannak barátaim, suli tűrhető..
- Mr. Ross-al? - szólt közbe, szemöldökét húzogatva Debby.
- Idióta. Rákerestél?
- Igen. Harminc éves és nincs nője. Hajts rá!
- Te beteg vagy! - röhögtem.
- Ééén?! Ugyan már! - legyintett és kacsintott egyet.
- Szóval. Minden zsír. És nem, nem fogok ráhajtani az irodalomtanáromra! - néztem a csajokra, akik csak a kezüket feltéve "védekeztek".
- Ma buli lesz a Gödörben, eljöttök? - pillantott körbe Chris, mi pedig egyből belementünk. A Gödör volt a chicago-i "aljanép" törzshelye. Az aljanép a hozzák hasonló lázadozókat és és lazulni vágyó fiatalokat jelentette. Arra a helyre flancoló, orrát fenn hordó, Collin féle ember még nem tette be lábát és ez így volt jó. A klub kinézete is tükrözte, hogy kik látogatják: sötétség, rockzene, fű, pia, eldugott szobák.. És egy galéria, ami rendszerint a miénk volt, ha ott voltunk. Sok dologba keveredtem már ott, amire nem vagyok büszke.. Kezdjük azzal, hogy 15 évesen voltam ott először.

Gyorsan hazamentünk átöltözni (mi Brookkal a nagyiéknál tanyáztunk, így azt mondtam próbára megyek), majd kilenckor találkoztunk a Gödör bejáratánál.
- Megjött a nagy csapat! - vigyorgott ránk kedvenc hústornyunk, Ricky.
- Meg ám! - kacsintottam és a többiekkel a nyomomban beléptem a szórakozóhelyre, amit belengett a cigifüst, az alkoholszag és az illuminált emberek boldogsága.
- Hiányzott? - karolta át vállamat Chris, ami abban a pillanatban nem nagyon zavart.
- Igen. Itt otthon vagyok. Végül is.. itt nőttem fel.
- És itt alapítottuk meg a bandát! - állt elém Ryan és áthúzva a tömegen, felvezetett a galériára. - Lehet lépni! - tapsolt kettőt az ott ülőknek, akik grimaszolva ugyan, de elhagyták helyünket.
- Piaaaa! - érkezett meg Denny és Adam egy-egy tálca piával. Itt nem kérnek személyit..:)
- Igyunk arra, hogy... meg fogjuk nyerni a Bandák Háborúját! - vett el egy rövidet Justin.
- Nem jó a medve bőrére előre inni! - húztam a szám.
- Akkor arra, hogy itt vagy! - ölelt meg Sam.
- Chelsre! - kiáltotta mindenki egyszerre.
- Rám! - hajtottam le italomat.
Pár óra, pár kör pia és pár szívásnyi fű (ami arra sem volt elég, hogy vigyorogjak) után valahogy Chris mellett kötöttem ki.
- Imádom ezt a számot. - döntöttem fejem vállára, amikor meghallottam a The Neighbourhood Afraid című szerzeményét.
- És a pasit is, aki énekli. - kuncogott.
- Csitt. Jesse Rutherford igenis szexi.
- Ha te mondod! - karolt át és megpuszilta fejem búbját.
- Zavarna, ha megcsókolnálak? - néztem fel rá.
- Szerinted? - hajolt közelebb és ajkaimra helyezte övéit. Csókunk egyre fűtöttebb lett és akaratom ellenére is eszembe jutottak a Collinnal töltött percek. - Baj van? - kérdezte Chris, amikor óvatosan eltoltam magamtól.
- Öhm.. Ki kell mennem a mosdóba! - pattantam fel, de korántsem a mellékhelyiség felé intéztem lépteimet.Átverekedtem magam magam a tömegen, majd amikor kiértem elővettem a telefonom és írtam egy üzenetet Justinnak.

Gateway Parkba mentem. Ki kell szellőztetnem a fejem.. Majd jelentkezem, ne parázzatok miattam!
xxC.

A főutcára kiérve megálltam a buszmegállóban, de szerencsére nem kellett sokat várakoznom, már jött is a jármű.
Az üléseken csak elszórva üldögéltek az emberek, így levágtam magam egy ablak melletti ülésre és körbenéztem.
A sofőrtől nem messze egy szőke lány ült, velem szemben, akinek könnyei patakokban folytak, de csendben sírt. Nem szipogott, nem rázkódott, csak sírt. A fájdalom, ami arcán volt, összeszorította szívemet, de az, ahogy tűrte tiszteletre ösztönzött. Ki tudja mi történhetett vele, mégis próbál erős maradni.
Majdnem mellettem, a túloldalon, egy idős házaspár ült, ám nem a megszokott fajtából. A bácsi feltűrt ingujja rálátást engedett tetovált karjára és a néni karján is volt pár minta. A szerelem csak úgy körüllengte őket és ez az a dolog, amiről a legtöbb ember csak álmodni mer. Az örök szerelemről.
A busz végében egy fiú bámult ki az ablakon, majd lassan elmosolyodott. Amikor a busz megállt a megállónál, megértettem, miért. Egy lány szállt fel egy négyévesforma kisfiúval karjában. A fiú azonnal átvette tőle a kicsit és immáron együtt ültek le az ülésekre.
Egy buszon vagy metrón sok minden megfigyelhető volt. Az emberek minden fajtájából látni lehetett minimum egyet. Iszákos, összetört szívű, szerelmes, összezavarodott.. Sok ember történetére kíváncsi lettem volna. Például a síró lányéra.. Anyukám mindig azt mondja, hogy pszichológus leszek, én meg folyamatosan kiröhögöm, de ha belegondolok, nem állna tőlem messze.. Vagy az, vagy az irodalom.:)
A Gateway Parknál leszálltam a buszról és besétáltam a kedvenc helyemig, ami a vízpartot jelenti. Kislánykoromban egyszer apu kihozott ide és azóta ez a kedvenc helyem, ha nyugalomról van szó. Leültem egy padra és egyik lábamat felhúzva magam elé, mélyet szippantottam a hajnali levegőből. Muszáj volt eljönnöm a Gödörből. Az, hogy a Chris-szel váltott csókok előhozták a Collinnal történtek emlékét, megrémisztett. Hiszen.. nem jelentettek semmit, akkor miért nem tudtam nélkülük megcsókolni egy olyan fiút, akit évekig teljes szívemmel szerettem.
Mindenki mást, idegen embereket is ki tudok ismerni, de a saját érzéseimmel nem vagyok tisztában. Erre is csak én vagyok képes.

Na milyen a buli??:D - érkezett az üzenet nővéremtől.
Gateway Park. Szükségem van egy testvérre. 
Negyed óra és ott vagyok!!

Brook nem ijedt meg egy ilyen üzenettől. Tudta, hogy ha valami bajom lenne, nem ilyen stílusban írnék.
Negyed óra múlva ténylegesen megérkezett hozzám és egyből szorosan magához ölelt.
- Mi történt? - nézett szemembe a vállamat fogva.
- Ugye.. volt múltkor az a buli az egyik évfolyamtársamnál.
- Amire Ryan-t is meghívtad?
- Igen. Ott.. Ott egy kicsit sokat ittam és.. smároltam Collinnal.
- Várj. Nem ő az, akit folyamatosan csak oltasz?
- De.
- És ettől most miért lettél.. ilyen?
- Mert most pedig... Chris-szel tettem ugyanezt.
- Te önveszélyesebb vagy, mint én! - temette arcát tenyereibe.
- Tudom. - mondtam fájdalmasan.
- És mit csináltál? Vagy miért jöttél el??
- Mert eszembe jutottak a buliban történt dolgok. Miközben Chris-szel csókolóztam. De nem tudom, hogy miért, mert semmit sem érzek Collin iránt.
- Vagy csak ezt akarod magadnak bemesélni. Velem és Bennel is ez volt.
- De nem akarok semmit sem, amiben szerepel az a gennyláda! - fakadtam ki egy kicsit indulatosabban a kelleténél.
- Jó, jó, nyugi!
- Bocsánat, csak..
- Figyelj, beszélj Chris-szel. Dumáljátok át a dolgokat, mert gondolom nem közölted vele, hogy eljössz.
- Nem.
- Reggel hívd fel.
- Oké.


2014. április 28., hétfő
(ruha)
Reggel halvány mosollyal arcomon öleltem át Becs nyakát hátulról.
- Megfojtasz! - nyögte.
- Bocsi. - léptem elé és adtam neki két puszit.
- Túl nagy a jókedv! Mi történt veled Chicago-ban? - mosolyodott el, de a jelzőcsengő megszakította beszélgetésünket.
- A teremben elmesélem! - karoltam barátnőmbe és az irodalomterem felé húztam.
- Szóval? - dobta le padja mellé táskáját, amit én is megtettem, bár én nem hajigáltam a táskám. Ahhoz túlságosan is sokat ér.
- Szóval, semmi különös. - rántottam vállat.
- Nem akarom megzavarni a terpeszkedésed, de odamehetnék a helyemhez?
- Még átgondolom! - fordultam Collin felé. - Talán, ha szépen megkérnél..
- Légy oly kedves és állj egy kicsit arrébb! - mondta gúnyos arckifejezéssel.
- Nem volt valami szép, de tudod mit..? - ültem le. - Találkoztam volt pasimmal. - néztem barátnőmre.
- És? Chels, hadd ne kelljen mindent harapófogóval kihúznom belőled!
- Elmentünk a törzshelyünkre egy buliba, mármint a csapatunkkal, és ott volt egy kis..
- Ugye nem..?
- Nem, dehogy! Csak smároltunk.
- És utána nem volt ciki?
- De. El is jöttem a buliból, bár abban más is közrejátszott.. Viszont tegnap elmentünk ebédelni és megbeszéltük a dolgainkat.
- Összejöttök újra?

- Szia! - ült le velem szembe Chris, a Büfé egyik asztalához.
- Szia! Öhm.. Bocsi, hogy hajnalban csak úgy leléptem.
- Semmi baj, csak.. nem értettem, hogy miért.
- Kicsit nagy volt a zűr a fejemben. Muszáj volt egyedül lennem. - mondtam halkabban.
- Hé, Chels! Sisi, nézz ide! - kért lágyan, mire szemébe néztem. - Nem tudom, hogy mennyire voltam benne abban a zűrben, de szeretnék bocsánatot kérni azokért a dolgokért, amiket a múltban tettem. Nem voltam tisztában azzal, hogy mennyit jelentesz nekem és hogy milyen csodás lány vagy. Sajnálom.
- Én is, hogy a kapcsolatunk végén egy hisztis picsa voltam.
- Ugyan már.. Csak is miattam voltál olyan. - mosolyodott el halványan.
- Meg tudsz nekem bocsájtani?
- ... Ha veszel nekem egy sajtburgert! 
- Éhenkórász! - hajtotta le fejét röhögve.

- Nem tudom. Nehéz lenne, hiszen ő Chicagoban van én meg itt.
- És?
- És? Sosem tudnánk együtt lenni. És különben is.. tudom, hogy ugyanaz lenne, mint anno, akármennyire bocsánatot kért. - legyintettem.
- Hát te tudod.. Amúgy hogy néz ki? Meg milyen a srác?
- Keress rá Facebook-on. Chris Mullins.
- Oks! De majd csak óra után. - pillantott a faliórára.
Csengő után pár másodperccel megérkezett Mr. Ross és bele is vágott a tananyagba.
- Ma a Hamletről kezdünk el beszélgetni. Mandy kérlek segíts kiosztani a könyveket! - nézett Ms. Csinibaba egyik csatlósára tanárunk, aki a száját húzogatva állt fel és segített kiosztani a könyveket. - Ki mit hallott már a Hamletről? - rakott a padomra egy példányt Mr. Ross.
- Lenni vagy nem lenni? Ez itt a kérdés! - kiáltott fel Rowan, mire felnevettünk.
- Rowan Harris-t hallhattuk, hölgyek, urak! - rázta a fejét mosolyogva Mr. Ross. - És egy kicsit helyesebb, ha így mondod: Lenni, vagy nem lenni: az itt a kérdés.
- Tanár úr, legalább tud valamit! - szólalt fel gúnyosan Becca.
- Igazad van Becca!

- Eljössz a bálba, ugye? - fogtak közre barátnőim.
- Minek menjek? El nem hív senki, én nem fogok senkinek pitizni és különben is, nem az én világom..
- De álarcos lesz!
- Mióta álarcosak a harmadikos és a végzős bálok?
- A harmadikos itt mindig az volt. A végzős nem. - magyarázta Ellie.
- Aha.. Figyeljetek, azt sem tudom, hogy egyáltalán mikor lesz!
- Május 16., péntek. - vágta rá egyből Becca.
- Átgondolom. - sóhajtottam egyet, mire "iiiiiiiiiiiiiii"-zni kezdtek. Ezek sem normálisak..:) - Megyek rajzra.
- Akkor óra után látjuk egymást!
- Engem már nem, mert rohanok öcsém meccsére, hogy legalább a végét lássam!
- Ja, rendben! Szurkolunk neki! - adott két puszit El, őt pedig Becs követte.

Otthon, Rob meccse után, már kényelmesbe átöltözve jutott eszembe, hogy a suliban hagytam a bioszcuccom. Gyorsan végiggondoltam, hogy elég-e a tanulásra az első, lyukas órám, de arra jutottam, hogy nem és elindultam az iskola felé.
A portánál elmagyaráztam a portásnak, hogy mi a helyzet, mire bólogatva tovább engedett. Nem túl gyors tempóban mentem a szekrényem felé, ahonnan kiszedtem a könyveimet (biztos, ami biztos az angol könyveimet is hazavittem), majd eldöntve, hogy én képtelen leszek azokat kézben hazacipelni, a tesiöltöző irányába indultam.
Az öltöző tele volt a szurkolók holmijaival, ebből pedig azt vontam le, hogy edzés van. Nekik és a focistáknak is. Az ottani szekrényből elővettem egy szövetszatyrot és abba beledobva a papírkötegeket, a lelátóhoz sétáltam. A tesiöltözőből két kijárat nyílik a pálya felé: egyik a "játékosbejáró", a másik pedig a lelátóra vezető lépcső. (Ezeken kívül még a benti pályára is nyílik bejárat, de az az öltöző másik oldaláról.)
Kettesével szedve a lépcsőfokokat jutottam fel a lelátóra, ahonnan tökéletesen láttam a tojáslabdát hajigáló fiúkat és a hajrázó lányokat is.
- Hát ez csodálatos.. - ráztam a fejem a pom-pom-okat jobbra-balra lengető szurkolókat nézve. Pár pillanat múlva letették a szalagcsomókat és rázni kezdték magukat. Két dolog jutott eszembe: 1.) a Jonas Brother Pom Poms száma. A lányok koreográfiája egy az egyben felismerhető volt a pálya szélén lejátszodó valamiben, de esküszöm, hogy Joe jobban nyomta anno a Single Ladies-re, mint azok ott lent (mondtam, hogy mindenevő vagyok zene terén, azt a három idiótát pedig nem tudtam kizárni az életemből, hiszen a csapból is ők folytak..:D) 2.) Hol voltak a szemei annak az embernek, aki ilyen mozgás koordinálatlan lányokat választott szurkolónak???
Röhögőgörccsel küszködve figyeltem, ahogy Sonia mindenáron fel akarja hívni magára Collin figyelmét, de csak annyit ér el show-jával, hogy a srácot hasba találják a labdával. Feltörő nevetésemre jó pár ember felém kapta a fejét, mire leslisszoltam az öltözőbe. A falnak támaszkodva röhögtem egy ideig, aztán összeszedve magam elindultam kifelé.
- Te meg mit keresel itt ilyenkor? - hallottam meg egy hangot magam mögül az öltözőtől nem messze, mire megfordultam.
- Mit érdekel az téged? - dobtam vállamra táskámat és keresztbe fontam karjaimat.
- Már kérdezni sem szabad? - jött közelebb.
- Neked nem.
- Ennyire zavarlak? - sziszegte körülbelül tíz centi távolságra tőlem.
- Tényleg válaszoljak? - vontam fel szemöldököm. - Na csá! - hagytam ott.

Este az ágyamban Tumblr-öztem, amikor találtam egy képet, amit muszáj voltam kirakni Facebookra a lányoknak.
 Sammie, Debbs. Ismerős? :'D <3
Pár pillanat múlva már jöttek is a like-ok és a lányok kommentjei.
Debby: Pabloooooooooooooooo <3 
Sam: Soha! ;)
Sam: Chels..:
Én: "úgy csinálok, mintha egy bandában lennék"..
Debby: De csak, mintha..;)
Sonia: Hogy tudtok ilyeneket szeretni?? Fujj.
Ezt meg ki hívta ide, most őszintén????!!
Én: Te neked muszáj volt idejönnöd??
Sonia: Ez egy nyilvános poszt..;)
Debby: Ha már Vic-ről van szó, akkor vele küldelek el:
Én: Imádlak Debbs:D
Sam: Idióta :') <3
Sonia: Paraszt!
Debby: Au. Ez fájt! Mármint az, hogy bevertem a könyököm a kilincsbe..;) Na tűnés cicavirág!

Ez a nap egy katasztrófa volt. Hogy miért? Ebédnél Sonnie-ka belém kötött én meg ugyebár nem hagytam magam. Természetesen a tanárok a legjobb pillanatban jelentek meg, így az igazgatóiban kötöttünk ki.
- Halljam, mi történt? - dőlt hátra székében az diri.
- Joyner igazgató úr, higyje el én nem csináltam semmit! Ő jött nekem! - adta az ártatlant Sonia, mire felkuncogva hátravetettem a fejem.
- Van valami hozzáfűznivalód Chelsea?
- Nézze igazgató úr. Gondolom tudja, hogy az előző sulimban jó pár balhéban részem volt, de Istenre esküszöm, hogy ezt most nem én kezdtem! Ránézni nincs kedvem erre, - biccentettem fejemmel a mellettem ülő lány felé - nemhogy belekötni.
- Na jó. - kezdte kis gondolkodás után a férfi. - Mivel mindkettőtöknek ez volt az első ilyen ügye, itt, - nézett rám - ezért egy szóbeli figyelmeztetéssel megússzátok. De többet nem akarlak titeket az irodámban látni!
- Köszönöm igazgató úr! - nyávogott Sonia és kirázta magát a helyiségből.
- Köszönöm! - biccentettem és jóval lazábban kisétáltam.
- Na?? - rohantak le a csajok.
- Csak szóbeli! - mondtam, de tekintetem összeakadt a Sonia-t ölelő Collinéval. - Menjünk órára! - kaotam el fejemet és elindultam a szekrények irányába.

- Hé Chels! - ez már megint itt van?
- Hmm? - fordultam Collin felé az üres mellékfolyosón.
- Nem volt semmi, amit lenyomtál ebédnél! - nézett rám azzal a féregvigyorával.
- Kösz. Ennyi? Mehetek?
- Ami azt illeti..
- Figyelj. Csak ketten vagyunk itt, nekem nem kell az "ájuljonelmindennőatökéletességemtőlésaszépenszedettszemöldökömtől" éned. - forgattam a szemeim, Collin meg csak elkezdett röhögni. - Most mi van?
- Szépen.. szépen szedett szemöldök? - nézett rám.
- Ja.
- Nem is szedem.
- Lehetetlen! - ráztam meg a fejem.
- Nem vagyok meleg.
- Ez nemi hovatartozástól független. Ha igényes vagy, szeded.
- Természetesen ilyen. 
- Nem gondolod, hogy túlzásba viszed a tökéletességet?
- Tökéletes vagyok? - mosolyodott el féloldalasan, mire éreztem, hogy elvörösödöm. Mi?? - Elpirultál!
- Mi? Nem! - takartam el arcomat kezeimmel. - Utállak!
- Mondj valami újat! - nevetett fel.
- Én most inkább megyek! És csak, hogy tudd, nem vagy tökéletes! - böktem meg mellkasát és elindultam a főfolyosóra, ami addigra majdnem teljesen kiürült. - I want you. We can bring it on the floor. You've never danced like this before. We don't talk about it. Dancing on, do the boogie all night long. Stoned in paradise. Shouldn't talk about it.. - énekelgettem, elég hangosan ahhoz, hogy a mögöttem jövő Collin meghallja.
- Azta!
- Nem hallottál semmit! - fordultam hátra.
- Igenis, kapitány! - szalutált.
Jókedvvel sétáltam haza és jókedvem otthon sem szállt el. Gyűlölöm Collint!:D

2014. június 26., csütörtök

03.


(Ruha)

Egy másnaposság utáni hétfő reggel sosem jó. Az ember harmadnapos, ami még rosszabb, mint a másnap, ráadásul ez még meg van spékelve azzal, hogy suliba kell menni. Jó.. most jön az a jogos mondat, hogy "kellett nekem buliznom", de hát mit lehet tenni?! Fiatalság bolondság.
- Ellie! - kiáltottam barátnőm után a suli előtt és odakocogtam hozzá.
- Szia! - ölelt meg. - Hogy vagy?
- Szarul. De már nem annyira, mint tegnap!
- Akkor kábé úgy, mint én!
- Jaja! Becca?
- Nem jön ma. Anyukája elutazik és kiviszik a reptérre!
- Értem! Akkor egyedül megyek irodalomra!
- Mr. Ross... - ájuldozott El, mire felnevettünk. - Majd találkozunk!
- Okés! Szia!
- Szia!

Az irodalomteremben furcsamód már bent volt Mr. Ross. De csak ő.
- Jó reggelt tanár úr!
- Á, - fordult felém - szia Chels! Hogy telt a hétvégéd? - ült fel az asztalára és elővett egy müzliszeletet. Én közben felpillantottam a faliórára, ami csak 3/4 kilencet mutatott. Akkor ezért nincs még itt senki... Elnéztem a telefonom óráját.
- Jól. Bulival, amire el sem akartam menni. És lehet, jobb is lett volna, ha nem megyek.. - ültem le a "megszokott" helyemre.
- Történt valami? Lehet, hogy sablon tanár-duma lesz, de nyugodtan keress meg, ha beszélni akarsz valakivel!
- Köszönöm. - mosolyodtam el halványan. - Igazából... Kicsit sokat ittam és olyat csináltam, amit józanként soha a büdös életben nem tennék meg!
- Ugye nem büntetendő?
- Dehogy! Ha csak az, hogy az általad legnagyobb tahónak titulált fiúval smárolsz egy idegen ház fürdőjében, bűnnek nem számít..
- Tippelhetek, hogy ki ez a "tahó"? - harapott bele müzlijébe.
- Csak tessék!
- Collin Simmons.
- A tanár úr valami természetfeletti képességgel van megáldva! - csettintettem.
- Igen. Mert ehhez olyan sok tudomány kell! - kuncogott. - Adhatok egy tanácsot? - válaszként csak bólintottam. - Várd ki, mi lesz a vége! Nem olyan szörnyű srác ez a Collin, csak fent akarja tartani a rosszfiú hírnevét. Adj neki egy kis időt, ha emlékszik arra, amit a bulin tettetek és akar belőle valamit, akkor tenni fog érte! Lehet, hogy nem fogod észrevenni, de tenni fog érte!
- Honnan tudja, hogy jó srác?
- Néha itt maradt óra után tavaly.. - rántott vállat. - Beszélgettünk és teljesen más volt, mint az órákon vagy akárhol máshol!
- De ő olyan... Érzéketlen, bunkó, nagyképű és még órákig tudnám sorolni, hogy mi!! - döntöttem fejem a padra.
- Chels.. - kuncogott megint. - Hidd el, hogy ezek közül, minimum a fele nem igaz rá! Csak meg kell ismerni.
- Nem akarom megismerni!
- Térjünk vissza erre pár hónap múlva. - biccentett. - És egyél valamit, sápadt vagy!
- Szédülök is egy kicsit. - dőltem hátra a széken.
- Tessék! - dobott oda egy müzliszeletet.
- Köszönöm! Hány ilyen van magánál? - vigyorogtam el.
- Sok. - kacsintott.

Az ebédlőben természetesen Ellie-vel voltam, de mivel csak ketten voltunk, Damienék odatelepedtek hozzánk.
- Asszem én most megyek! - sutyorogtam barátnőmnek.
- Maradsz! - fogta meg karomat. - Kérlek, miattam! - nézett szemembe.
- Csak miattad. - mosolyogtam rá kedvesen.
- Imádlak! - nyomott puszit az arcomra.
- Hey, hey! Miez? Lenyúlod a csajomat?
- Persze Damien drágám. - néztem rá. - A hétvégén átmentem leszbikusba!
- A kis vicces! - grimaszolt.
- A kis elmeháborodott!
- Hogy tetszett a buli, Chels? - kérdezte Liam.
- Nem volt rossz, bár jobban éreztem volna magam, ha nem csak egy haverom van ott!
- Ez a Ryan baromi jófej volt! - nevetett fel Ellie.
- Aident kéne megismerned. Ő egy igazi idióta! - röhögtem. - Majd egyszer eljössz velem Chicagoba!
- Szavadon foglak.
- Oké!
- De azért, ennek ellenére, jó volt?
- Ja. Csak legközelebb zenéz is játszatok! Konkrétan egy dal volt, amit zenének tituláltam!
- Mi? - nézett rám Collin. Ne mutasd, hogy mindenre emlékszel! Keményebb vagy te ennél!
- In too deep. A Sum41-tól. De ezt mondjuk el is vártam egy bulitól!
- Miért, ti mire szoktatok bulizni?
- Pierce the Veil, Of Mice and Men, Falling in Reverse, Sleeping with Sirens, Sum41, Blink182, Tonight Alive, We are the In Crowd, The All-American Rejects, régi Avril Lavigne számok és még nagyon sok más.
- Ebből talán hármat ismertem! - mondta Rowan.
- Nyugtass meg, hogy tudod mi az a Nirvana! És nem csak a tömeggyártmány pólókról..
- Tudom, mi az a Nirvana! - nevetett. - Ennyire ne nézz.. nem tudom minek. Minek nézhet egy rocker?
- Sok mindennek! - mosolyodtam el féloldalasan.

Hazafelé sikerült "összeszednem" Rowant, akiről kiderült, hogy egy utcára lakik tőlünk.
- Muszáj neked velem jönnöd? - vágtam fájdalmas fejet.
- Aha! - dobta át karját a vállamon.
- Vedd le rólam a kezed! - ráztam le az említett testrészt magamról.
- Miért utálsz ennyire?
- Nem utállak... Csak szimplán nem szeretlek!
- De miért? - kérdezte komoly arccal.
- Mert.
- Köszi!
- Szerinted? Egy szülők által pénzelt, felfuvalkodott hólyag vagy a haverjaiddal együtt!
- Ez... nem tudok mit mondani. - nézett maga elé. - Igazából már sok embertől hallottam.
- És nem gondolkoztál el azon, hogy esetleg igaz?
- De. De őszintén szólva nem nagyon érdekel, én így érzem jól magam.
- Jó neked. - ráztam meg picit a fejem. - Csak nem értem, hogy ebben mi olyan jó.. De igazából nem is érdekel.
- És abban, hogy ennyire ellenszenves vagy?
- Rowan, semmi kedvem most ehhez...
- De nem rosszból, csak érdekel!
- Ilyen vagyok. Ilyennek születtem. Szerencsém volt, hogy Chicagoban találtam még ilyen embereket és jóba lettem velük.
- Cool. Én itt eltűnök, további jó utat!
- Most már jó lesz! - kacsintottam.
- Meg sem ölelsz? - tárta szét karjait, mire elfintorodtam. - Szia Chels! - intett nevetve.
- Cső! - intettem én is, majd folytattam utamat.


Collin

- Collin drágám, vendéged van! - dugta be fejét szobám ajtaján anyu.
- Ki az? - kérdeztem, de tekintetem végig a monitoron volt.
- Én! - lépett be Sonia. Már csak ez hiányzott...
- Szia Sonnie! - erőltettem mosolyt az arcomra.
- Nem is örülsz nekem? - ült le az ölembe "szomorú" arccal.
- De, csak egy kicsit szarul érzem magam. - állítottam fel és én is felálltam a székről. - Hogyhogy itt? - kérdeztem miközben elterültem az ágyamon.
- Gondoltam meglátogatlak. Olyan régen voltunk kettesben, a buliban is csak úgy felszívódtál.. - ült a csípőmre, amit normál esetben bírtam volna, most viszont legszívesebben elhánytam volna magam. - Valami baj volt? - hajolt közel arcomhoz.
- Son, ezt ne most. - toltam el magamtól.
- Mi a franc van veled? - akadt ki, kicsit talán jogosan és felállt.
- Semmi. Már mondtam, hogy szarul vagyok! - bámultam a plafont.
- Hívj, ha normális leszel! - viharzott ki a szobámból.
- Történt valami? - jelent meg egy kicsivel később anya.
- Igen. De nem most..
- Akarsz róla mesélni? - ült le ágyam szélére.
- Anya, már lejárt a munkaidőd. - mosolyogtam rá halványan.
- Vegyük úgy, hogy túlórázok! - legyintett. - Na mesélj csak!
- Egy hete jött egy csaj a suliba.
- Jól kezdődik.. - sóhajtott.
- Tök más, mint a többi, Beccát kivéve, mert vele teljesen egyezik a vélemény rólunk. Viszont még tőle is különbözik egy kicsit. Folyamatosan csak osszuk egymást, de a buliban...
- Védekeztetek??
- Addig nem jutottunk el. És az a baj, hogy mindenre emlékszem, annak ellenére, hogy ittam. De azt nem tudom, hogy ő...
- Emlékszik-e. Értem. És.. érzel..
- Chelsea.
- Chelsea iránt valamit?
- Nem tudom. És ez kerget az őrületbe! - húztam egy párnát a fejemre.
- Kisfiam, olyan vagy, mint egy kamaszlány a piros betűs napjain! - nevetett fel az ágyam végében ülő nő, majd félig felállva leszedte rólam a párnát.
- Nem ezt a reakciót vártam.
- Tudom. Figyelj, először azon kell elgondolkodnod, hogy érzel-e iránta valamit. Aztán jöhet a többi!

Chelsea

Este pizsiben ültem az ágyamon a gitárommal a kezemben és gondolkoztam, hogy miért is van a hangszer a kezemben.. Szinte öntudatlanul kezdtem játszani a Check Yes Juliet-et a We The Kings-től és hangban sem fogtam vissza magam. A dal vége felé Brook is csatlakozott hozzám, anyuék pedig az ajtóból figyeltek minket.
- You and me! - fejeztük be, majd nevetve megöleltük egymást.
- Fa hangom van, de veled szeretek énekelni! - mondta a földön ülő nővérem.
- Nincs is fa hangod! - mondták anyuék és meg egyből kontráztam.
- Fa hangja van!
- Köszi húgi! - dobott puszit. - Még egy dal? De most csak te énekelsz.
- Ok. Hold On Till May. - kezdtem el egyik kedvenc Pierce The Veil számomat. Mire a végére értem könnyes volt a szemem, így a pólóm alját felemelve megtöröltem arcomat.
- Miért sírsz kicsim? - guggolt elém anyu.
- Nem tudom. - rántottam vállat apró mosollyal. - Visszarakod a helyére? - nyújtottam oda gitáromat Brooknak.
- Persze! - állt fel és lerakta az állványára a hangszert.
- Lányok, idén is szeretnétek menni arra a war...
- Warped-ra? Ez kérdés?? - néztem hülyén apura.
- Igaz. Ide, a portlandire?
- Aha! - bólintottunk. Szerintem én az egész "pereputtyomat" iderángatom Chicago-ból.
- Rendben, akkor megveszem nektek a jegyeket.
- Pusszpussz! - cuppogtunk és, amint kimentek anyuék, én már hívtam is Aiden-t.
- Lökjed!
- Megvettétek már a Warped Tour-ra a jegyeiteket?
- Nem. Miért?
- A portlandire vegyétek!
- Ok. Akkor nem kell félnünk attól, hogy nélkülünk mész.
- Nélkületek nem megyek ilyen helyekre! De ugye az ideutazást meg tudjátok oldani?
- Persze! Buszozunk egyet.
- Okés.

(ruha)
Reggel teljesen elfeledkezve arról, hogy nincs első órám, már kilenckor bent voltam a suliban. Írtam Ellie-éknek, hogy nincs-e kedvük előbb bejönni, de egyikőjük sem volt még olyan állapotban, hogy bemásszon a suliba, így hát egyedül ücsörögtem az udvaron a táskám tetején, egy fa tövében. Éppen a Tumblr-ömet nézegettem, amikor megjelent Collin és Sonia nagyban "veszekedve". Igazából csak Sonia sipítozott, Collin meg világfájdalmas fejjel próbálta leállítani. Nem tudtam mit tenni, muszáj volt röhögnöm rajtuk, amit Collin észre is vett, miután Sonnie elviharzott.
- Mit nevetsz? - förmedt rám.
- Röhejesek vagytok! - ráztam a fejem vigyorogva.
- És mi közöd neked a kettőnk kapcsolatához?
- Már bocs, de ha a suli közepén parádéztok, akkor bárkinek lehet köze hozzá. Legalábbis véleménye lehet róla!
- És miért vagyunk röhejesek? - jött közelebb és leguggolt elém.
- Mert tisztán látszik, hogy a csaj rád van kattanva, te meg csak ágymelegítőnek használod. - rántottam vállat és tovább kutattam a telefonomon.
- Szóval te ilyen emberszakértő vagy?!
- Nem kell semmilyen szakértőnek lenni ahhoz, hogy lásd a valóságot. - mondtam semleges hangon. A következő pillanatban megjelent Debby képe a mobilomon, én meg egyből benyomtam a fogadás gombot. - Mi a halálért vesztetek ti össze??
- Neked is szia! - mondta kuncogva.
- Szia. Szóval??
- Három óráig tartana elmagyarázni, szóval nem kezdem el. A lényeg az, hogy egyezséget ajánlottam Justinnak.
- Mit?
- Pucéran kell az egyik próbát végignyomnia és talán megbocsájtok.
- Te beteg vagy! - röhögtem fel, Collin meg csak bámult.
- Azt mondta bármit megtesz, hát hajrá! Veled mizu? Hiányzol.
- Te is nekem. Amúgy semmi.. vagyis, majd később mesélek, mert most nem vagyok egyedül. Jut is eszembe, miért vagy még itt? - címeztem a kérdést Collinnak.
- Ez egy udvar. Ott vagyok, ahol éppen kedvem tartja.
- Issstenem.
- Mi az? - kérdezte Debs.
- Mindegy! Figyelj, majd este felhívlak, oké?
- Rendben! Puszi.
- Puszi. - nyomtam ki. - Idegesítő vagy! - néztem Collinra.
- Te is.
- Ez van. - dőltem el és élveztem, ahogy a gyenge napsugarak simogatják az arcomat.
- Kérdezhetek valamit?
- Hm?
- Miért vagy ilyen ellenszenves velünk?
- Hhh, ezt már majdnem az összes haverodnak elmondtam. Azért mert utálom az apuci által pénzelt szépfiúkat.
- Apuci által pénzelt szépfiú?!
- Ja. - motyogtam csukott szemmel.
- ÁÁÁÁ! - hallatszott eget rengető sikítás, mire felkaptam a fejem. Ki más sikított volna, ha nem Sonia és a sleppje?!
- Úr isteeeen! Jelöltek harmadikos bálkirálynőnek!! - hallottam kicsit tompán.
- Bassza meg. - hajtotta le fejét Collin és leült a földre.
- Na mi van? - toltam fel magam én is ülő helyzetbe.
- A bál. Idén már nekünk is van.. És van egy olyan tippem, hogy nekem kell vinnem.
- Eddig nem úgy tűnt, mintha zavarna a jelenléte.
- Nem is, csak... mindegy! - rázta meg a fejét.
- Hát jó.. - álltam fel és a táskámat is felkaptam. - Én nem foglak sajnálni! - veregettem meg vállát.

- Ha Ellie is elkezdi a bálőrületet, kinyírom magam. - mondtam miután végighallgattam Beccát. Amennyire egyezik a véleményünk Collinékról, annyira különbözik a bálról.
- Csajoooooooooooooooooooooooook! - rohant felénk az emlegetett lány. - Egy. Rajtad vannak színek! - mutatott rám meglepődve, mire felkacagtam. - Kettő. BÁÁÁÁÁÁL!
- Szóljatok, ha kitomboltátok magatokat! - indultam el a mosdó felé, a lányok meg szerintem észre sem vették, hogy leléptem..
Épp a sminkemet nézegettem a tükörben, amikor két csaj lépett be a mosdóba.
- ...és nem fogod elhinni, hogy mit láttam! - kezdte az egyik, aki nagyon ismerős volt, és elővette szájfényét.
- Mit? - kérdezte barátnője és a mosdópultnak támaszkodott.
- Collin Simmons-t csókolózni egy csajjal. Aki nem Sonia volt! - itt egy kicsit beparáztam, hogy felismer.. MEG, HOGY ELKEZDI TERJESZTENI.
- Láttad, hogy ki volt az?
- Nem, mert csak egy pillanatig láttam őket és akkor is inkább csak Collint.
- Ezt, ha Sonia megtudja..
Balhé lesz.. érzem a zsigereimben...
Irodalmon, ami ugyebár az utolsó óra volt, Mr. Ross átment pszichológusba és kiadta a feladatot, hogy írjunk fél vagy egy oldalas fogalmazást a jelenleg bennünk lévő érzésekről.
- Valaki ad egy tollat? - törte meg a csendet Rowan.
- Istenem. - vágtam hozzá egy tollat.
- Köszi drágám!
- Fogd be, édes! - grimaszoltam, mire Becca felnevetett.
- Most, hogy lerendeztük a házas problémákat, folytassátok az írást! - kuncogott Mr. Ross.
Fél óra alatt végeztem, így felálltam és odavittem a tanári asztalhoz.
- Gondoltam, hogy te leszel az első. Néha azt, hittem széttépsz valakit, olyan dühösen írtál. - mondta halkan Mr. Ross és elvette a papírt.
- Maradjunk annyiban, hogy van bennem feszültség. - mentem vissza a helyemre, ő pedig olvasni kezdte a fogalmazást.
- Chels, maradj egy kicsit, kérlek! - szólt utánam óra végén Mr. Ross.
- Igen? - ültem fel az asztalával szemben lévő padra.
- Elolvastam a fogalmazást és.. huh.
- Erre a reakcióra számítottam.
- A vége felé már vártam a csúnya szavakat, de láttam, kontrolláltad magad. - bökött az egyik átsatírozott szóra. - Van valami, amivel le szoktad vezetni a benned lévő dolgokat?
- Chicago-ban volt.
- Micsoda?
- Egy banda énekese vagyok. Gondolom, nem kell elmondanom, milyen zenét játszunk..
- Van sejtésem. De ezt nem gondoltam volna.. Mármint, hogy énekelsz.
- Pedig de. Tudja, mit tanár úr? Ezennel meghívom a bandánk első rendes fellépésére, ami egy bandaverseny.
- Mikor lesz és hol?
- Los Angelesben, május 10-én, szombaton.
- Holnapra eldöntöm, hogy elfogadom-e a meghívást. - kacsintott.
- Rendben. Mehetek? Az öcsémért kéne mennem az edzésére.
- Persze, menj csak! Csütörtökön találkozunk!
- Viszlát! - mentem ki a teremből.

- Csá öcsi, kész vagy? - kérdeztem Rob-ot, amikor kilépett az öltözőből.
- Nem! - bólintott.
- Akkor indíts. - toltam meg a kijárat felé. - Milyen napod volt?
- Átlagos. Neked?
- Mondhatni átlagos.
- Mész ma futni?
- Tervezem. Csak nem jönni akarsz?
- Dehogy! Csak, akkor hallgathatom a zenéimet hangosan, mert Brook sem lesz otthon.
- Miért, hova megy??
- Bennel találkozik.
- Mivan??? - akadtam ki.
Otthon egyből Brook szobájába mentem.
- Mi az, hogy találkozol Bennel és nekem nem mondod???
- Elfelejtettem. De most már tudod.
- És... hogyhogy itt van?
- Erre volt dolga és megbeszéltük, hogy összefutunk.
- Vigyázz.
- Nyugi húgi! - ölelt meg.

Tíz körül éppen nyolcvanadjára hallgattam végig a Fashionably Late-F*ck The Rest-Alone lejátszási listámat a Falling In Reverse-től, amikor felugrott egy Messenger buborék. Collin Simmons. Ki más?
Collin: Kész vagy már a spanyol beadandóval?
Én: Igen és nem segítek a tiédben én nem is írom meg helyetted.
Collin: Basszameg.
Én: Kösz, nem. Ennyire nem megy?
Collin: Nem. És te voltál az utolsó..
Én: Gondoltam, hogy nem engem keresel elsőnek.
Collin: Akkor vegyük úgy, hogy nem is kerestelek.
Én: Ok.

Pár perc múlva egy nagy sóhaj kíséretében ismét megnyitottam a chat ablakot.

Én: Mi kéne?
Collin: Nem kell segíteni, tudom, hogy nem akarsz..
Én: Mondom: Mi kéne?

És így történt az, hogy éjfélig írtam Collin Simmons spanyol beadandóját. Legalábbis a szerves részét.

Collin: Köszönöm, tényleg!
Én: Nem kell a hálálkodás.
Collin: Mitől raboltam el az idődet?
Én: A Falling In Reverse-től.
Collin: Sosem hallottam róla.
Én: Mily meglepő...
Collin: Jók?
Erre csak belinkeltem neki a Fashionably Late-et (a dalt, nem az albumot).
Collin: Nem rossz..
Én: Ha azt mondom, hogy amiről énekel, az tényleg megtörtént, elhiszed?
Collin: Megcsalta a csaját a legjobb barátjával?
Én: A TERHES csaját.
Collin: Az se rossz...XD
Én: Na ja. Viszont én lépek. Ahoy.
Collin: Ahoy..:D

Ez a gyerek spanyolból egy analfabéta, de bevallom, hogy néha meg tudott nevettetni. De nem lesz a legjobb barátom, az tuti...


2014. június 7., szombat

Helyzetjelentés

Sziasztok!:D
Régen volt fejezet, szóval elmondom, hogy mikor lesz:D
Terveim szerint ide és a Sacrilege-be is jövő hétvégén hozom a fejezetet, mert a jövő héten vizsgáim lesznek (töri, kémia. utóbbi brrrrrrrrr-.-). Szorítsatok!:D
Addig is nektek is jó év végét (aki hozzám hasonlóan vizsgázik, annak egy raklappal!!)!
Pussz

xxSz.

2014. május 18., vasárnap

02.

- Chelsea! Kelj fel! - rázogatott Rob.
- Mi a francot akarsz hajnali - néztem telefonom képernyőjére - háromkor?!
- Hangokat hallottam lentről!
- Mi? - ültem fel a hajamba túrva.
- Zörgést meg ilyeneket! Mintha lenne lent valaki!
- Lehet, hogy apuék azok! Vagy Brooke..
- Benéztem a szobáikba és mindannyian ott alszanak!
- És miért nem keltetted fel apuékat?
- Mert hozzád jöttem utoljára és nem akartam visszamenni!
- És lementél?
- Nem.. Csak a lépcső tetejéig mentem el.
- Oké! Nézzük meg, hogy mi van odalent! - álltam fel és elindultam a szobaajtó felé. - Maradj nagyon csöndben és mögöttem gyere! - fordultam suttogva Robbie-hoz, mire bólintott egyet.
Amint leértünk a lépcsőn, a velünk szemben lévő bejárati ajtó mellé néztem, a riasztó vezérlőjére. Nem villogott a kis lámpa, ami egy dolgot jelenthetett: nem volt bekapcsolva.
- Basszus! - motyogtam. - Maradj itt! Ha jelzek, szaladj fel és szólj a többieknek! De ne gyertek le, csak nem akarom, hogy a biztonságiakra keljenek fel.
- Mi a jel?
- Ez! - mutattam fel középső ujjam.
- Ilyenkor sem hagy el a humorod! - kuncogott halkan öcsém.
- Nem bizony!
- Parázom!
- Nem lesz semmi gáz, nyugi! - szorítottam meg vállát, majd óvatosan áttipegtem a riasztóhoz. Onnan, ahol álltam be lehetett látni a nappaliba és a konyhába is a két nagy boltíven keresztül, amik valamelyest elválasztották őket az előszobától. A nappaliban észrevettem két fekete ruhás alakot, akik nagyon kerestek valamit a polcokon és a fiókokban. Gondolkodás nélkül nyomtam meg a vészgombot a riasztón és jeleztem Robnak, aki felszaladt az emeletre. Én a padlóra ereszkedve átkúsztam a boltív előtt, majd a lépcső mellett elnyúló folyosó falának dőltem. Lassan, minden hangoskodást elkerülve álltam fel és kezdtem el lépkedni az iroda ajtaja felé. A biztonság kedvéért balra pillantottam, de mázlimra az étkezőben senkit nem találtam. Óvatosan benyitottam a dolgozóba, aminek a nappaliba nyíló ajtaja nyitva volt, így egy gyors ugrással az asztal mellé kuporodtam.
- Istenem, most segíts meg! Ha valami bajom esne, mondd meg Vic Fuentesnek és az összes többi kedvencemnek, hogy imádtam őket! És a családomnak is, meg a haveroknak is! - suttogtam csukott szemmel.
Átmásztam az ajtó mellé és kipillantva észrevettem, hogy egy kocsi parkol le a ház előtt (nem látok át a falon, velem szembe egy hatalmas ablak volt). Remélem, a biztonságiak azok!
Alig telt el két perc a bejárat már nyitva is volt és két kigyúrt, egyenruhás pasi lépett be rajta.
- Azonnal tegyenek le mindent! - kiáltották, mire a két alak ijedten elejtett mindent. Megpróbáltak menekülni, de "sajnos" nem sikerült nekik.
- Jól vagy? - jött oda hozzám az egyik, amikor végeztek a két hapsival.
- Megvagyok! - bólintottam.
- Te nyomtad meg a vészgombot?
- Igen! Utána meg átkommandóztam ide! - vigyorogtam saját idiótaságomon. Hogy minek jöttem át ide, az egy nagyon jó kérdés!
- Szerencse, hogy nem lett bajod!
- Ugyan már! Andrews vagyok! - álltam fel.
- Kicsim! Jól vagy? - rohant oda hozzám anyu!
- Persze, semmi bajom! - legyintettem. - Pacsi öcsi! - tartottam öcsém felé a kezem.
- Jók voltunk! - csapta tenyerét az enyémhez.


(Ruha)
- Sziaaaa! - vetette rám magát Becca a suli előtt.
- Te ilyenkor mit érzel? - röhögtem fel.
- Jót! - pattant elém.
- Szép, jó napot hölgyek! - érkezett meg Damien, Ellie-t átkarolva.
- Most, hogy itt vagy már... - kezdte vigyorogva Becs. - nem szép és nem is jó!
- Látod? Én próbálkozom! - nézett rám a fiú és barátnőmre mutatott.
- Miről maradtam le? - kérdezte értetlenül Ellie.
- Semmiről.. A barátod próbálja bebizonyítani, hogy nem "menőfiú". Mármint belsőre. - legyintettem.
- Ááá! Értem! Hát.. hajrá kicsim! Megyünk öltözni?
- Aham! - bólintottunk Beccával.
Az öltözőben szerencsém volt végighallgatni Sonia-ék beszélgetését arról, hogy milyen nehéz tisztán tartani a bőrüket.
- Most komolyan! Egy napra úgy kipróbálnám, hogy milyen hülye libának lenni! - mondtam, miközben levettem a gatyámat, mire a lányok felnevettek.
Pont a cipőm bekötésével szenvedtem, amikor megszólalt a telefonom. A képernyőn Sammie képe jelent meg, szóval egyből felvettem.
- Szia hegyi kecske!
- Szia rózsabokor! - nevetett a vonal túlsó végén barátnőm.
- Mizu? Lógtok?
- Valami olyasmi! A próbaterem se ugyanolyan nélküled!
- Hát igen...
- Hiányzooool! Mikor jössz??
- Te is nekem Sam! Nem tudom... Talán jövő hétvégén!
- Csak lenne már jövő hétvége!
- Én is ezt kívánom!
- Amúgy te merre?
- Tesiöltözőben!
- Úúúú, tesi első órában? Az se rossz!
- Ja!
- LÁNYOK! KI A PÁLYÁRA! - ordította valaki.
- Asszem mennem kell! Szia Sammie!
- Szia Sisi! - nyomott ki. Bedobtam a táskámba a mobilomat és mentem a lányok után.
Kint már a fiúk vártak minket össze-vissza ökörködve.
- Az érett tizenhét éves fiúk! - mutattam rájuk és Ellie-ékkel együtt nevetni kezdtem.
- Valami baj van Chels? - sétált oda hozzám Collin.
- Nincs! Csak épp azt mondtam a lányoknak, hogy rendkívül érettek vagytok! - fordultam felé összefont karokkal, angyali mosollyal az arcomon.
- Oh, igen?!  - vigyorodott el, de azzal az igazi féreg vigyorral. - És miért mondtad ezt?
- Mert igaz! Ahogy az is, hogy agyilag elég fejletlenek vagytok!
- Miért te talán fejlettebb vagy? - jött közelebb és ezzel egy kicsit fölém magasodott.
- A hároméves szintnél biztosan!
- U-hu-huu! - nevetett halkan Becca és lekoccolt velem.
- Hé Collin! - jött meg nyávogina.
- Szia Sonnie! - mosolygott rá "szívdöglesztően" a srác.
- Bele ne halj ebbe a cuki mosolyba, drágám! - utaltam Sonia """"pirulására"""".
- Téged meg ki kérdezett? - förmedt rám a lány.
- Nyugi cicababa! Nem kell megenni! - néztem rá összeráncolt homlokkal.
- Mi az, hogy cicababa? Hogy mersz velem ilyen lekezelően beszélni? - mászott az arcomba.
- Lányok, lányok! Nyugalom! - sétált oda hozzánk az edző.
- Semmi baj edző bá'! - nyugtattam meg, mire egy kicsit hátrébb lépett.
- Fogadnék, hogy nem tudsz megcsinálni egyet sem azokból a gyakorlatokból, amiket én profin tudok!
- Majd meglátjuk! Mutass valamit, édes! - tártam szét karjaim.
- Ennek nem lesz jó vége! Brutális dolgokat tud! - mondta kicsit félve Ellie.
- Várd ki a végét! - kacsintottam.
Miután sikeresen végigcsináltam Sonia mozdulatait oldalra pillantottam és fél szemmel Collinra néztem. Ő is engem nézett, de ő kapta el hamarabb a tekintetét.
- Magyarázatot! Most! - szegezte nekem mutatóujját Ellie.
- Tornász voltam kiskoromban!
- És erről mi miért nem tudunk? - jött a következő kérdés Beccától.
- Nem kérdeztétek.
- Jogos! De... wow! Le a kalappal! Talán most majd a... az is visszavesz! - nyelte vissza a nem túl szép jelzőket Becs.
- Ne reménykedj! - legyintettem.

- Mivel én vagyok az, úgymond, évfolyamfőnök - kezdte Mr. Ross, félig az asztalán ülve - az én tisztem bejelenteni, hogy alakalmatok nyílik egy egy hetes spanyolországi útra, június elején! Az utazási költség nagy részét és a többi szükséges dolgot az iskola állja, így a szüleiteknek csak egy jelképesnek nevezhető összeget kellene befizetniük! Mindannyian vegyetek majd el innen egy ilyen borítékot, - emelt fel egy pár darabot az említett dologból - mert ebben van a tájékoztató és a programterv is! Most viszont kezdjük el az órát! Hol hagytuk abba tegnap?
Spanyol út... nem is hangzik rosszul. Remélem, hogy nem olyan kötött az a programterv, bár az sem baj, ha mégis. Csak egy szabad estét adjanak a bulizásra és semmi bajom nem lesz!

Otthon odaadtam apuéknak a papírt, akik amint átolvasták feltették kérdéseiket:
- Akarsz menni? - nézett rám apa és lerakta a dohányzóasztalra a lapot.
- Igen!
- Jók lesznek a jegyeid?
- Egy hármas mindenképp meglesz mindenből!
- Nem fogsz balhézni?
- Nem szándékoztam!
- Akkor elgondolkozunk rajta!
- Köszönöm! - mosolyogtam. - Ja! Ma vacsi helyett elmennék futni, ha nem baj?!
- Nekünk nem, ha neked sem! Csak nem akarlak tízkor a konyhában látni! - vont vállat anyu.
- Rendben! - kuncogtam és felmentem az emeletre.
Olyan háromnegyed hét körül futócuccban léptem az utcára és a karomon lévő mobilomon bekapcsolva a zenét, egy rövid bemelegítés után, futni kezdtem. Kizártam az engem körülvevő világot és a fülemben ordító mixre koncentrálva tettem egyik lábamat a másik után. Ilyenkor jól esnek az ilyen zenék. Otthon, ha fekszem az ágyamban vagy bármi mást csinálok unalmamban, eszem ágában sincs ilyen vagy ehhez hasonló zenét bekapcsolni, de ha futok, akkor egyből az ilyenekre keresek rá.
Már egy ideje tapostam a betont, amikor egy parkhoz értem, a zöld gyepen pedig nem kívánatos személyeket pillantottam meg.
Csak fuss tovább! Ne foglalkozz velük, akkor nem vesznek észre! - mondogattam magamnak.
Egyenesen előre bámulva futottam tovább, de egyszer csak "valaki" bepördült elém és hátrafelé haladva bámult.
- Megtennéd, hogy lekopsz? - kaptam ki egyik fülemből a fülhallgatót.
- Talán zavarlak? - vágott ártatlan képet.
- Ááááá, dehogy! - mondtam kis iróniával és megpróbáltam kikerülni, de elkapta a derekamat. Érintésére libabőrös lettem, de nem tudom, hogy mi okból.
- Csak nem fázol? - sutyorogta fülembe.
- Engedj el! - sziszegtem és már az ütés határán álltam. - Azt mondtam, hogy engedj el! - ismételtem meg magam, mert nem nagyon akaródzott neki kérésem teljesítése.
- Miért vagy ilyen ellenszenves?
- Talán, mert nem szeretem a agyatlan, apuci által pénzelt, ultramenő fiúkat! - néztem szemébe és lefejtettem magamról karját.
- Nem is ismersz! - kiáltott utánam, amikor újra futni kezdtem.
- De nem is akarlak! - kiáltottam vissza és fülembe helyezve a kis hangszórót, magam mögött hagytam Collint.

- Szombaton lesz egy buli, nincs kedved eljönni? - kérdezte Ellie ebéd közben.
- Nem tudom.. Még átgondolom! - haraptam bele szendvicsembe. - Ki tartja?
- Liam.
- Lehet, hogy nem érek rá!
- Ugyan már! Max két percet kell vele beszélned!
- Te ott leszel? - néztem Rebeccára.
- Aha!
- Külsőst lehet vinni?
- Azt hozol, akit csak akarsz, de légyszíves gyere el!! - nézett rám könyörgően Ellie.
- Legyen! Megyek! - adtam be a derekam, mire barátnőm konkrétan rám vetette magát.

- Ryan, vedd már fel! - motyogtam magam elé a spanyol terem egyik padjában ülve.
- Jééé! Még élsz? - vette fel haverom.
- Te is nagyon hiányzol nekem! - nevettem.
- Hogy vagy Kislány?
- Jól köszi! Figyelj, nincs kedved szombaton ideutazni egy buli kedvéért?
- Milyen buli?
- Az egyik itteni menő gyerek tartja és az újdonsült barátnőim mindenképpen el akarnak rángatni...
- Nem inkább amiatt a srác miatt akarsz elmenni? - kérdezte és szinte láttam magam előtt az idióta vigyorát.
- Pici szád lapos! Pont amiatt a gyerek miatt nem mennék sehova!
- Oké-oké! - védekezett. - Megkérdezem anyámékat és felhívlak!
- Rendben! Imádlak!
- Még nem mondtam, hogy megyek!
- Nem baj! Akkor is imádlak!
- Most különlegesnek érzem magam!
- Érezd is! - nevettem és figyeltem, ahogy a diákok elkezdenek beszállingózni a tanterembe.
- Na, majd csörgök! Szia Chels!
- Szia Ry! - nyomtam ki a telefont és a képernyőjét lezárva a zsebembe csúsztattam.
- Te vagy Chelsea, ugye? - vetődött le a mellettem lévő padba Liam.
- Ja! Te meg Liam!
- Igen! Ellie mondta, hogy jössz a bulimba!
- Nagyon úgy tűnik! - sóhajtottam lemondóan. - Vigyek valamit?
- Csak magadat, édes! - kacsintott én meg majdnem odahánytam. Bah.
- Hola, clase! - érkezett meg a tanárnő.
- Hola! - mondtuk kórusban.
- Gondolom, már hallottak a spanyolországi kirándulásról... - kezdett bele mondandójába. - Az elkövetkezendő órákon leginkább társalogni fogunk, hogy senki se kukuljon meg, ha beszélgetnie kell egy spanyol emberrel!


(Ruha)
Szombat este nulla bulikedvvel álltam a tükör előtt és sminkeltem, miközben Ry az elmúlt hétről mesélt.
- ... Justinék meg összevesztek. - hangolgatta a gitáromat.
- Min? - néztem rá elkerekedett szemekkel. Nagy baj lehet, ha Debby és Justin összevesznek.
- Rejtély.. Sam próbált beszélni Debby-vel, de állítólag neki sem mondott semmit! Vagy csak jó barátnőhöz híven titkot tart!
- Majd felhívom! Nekik együtt KELL lenniük!
- Ja.. Minden nyáladzás nélkül, ők tényleg a tökéletes pár!
- Igen! Basszus, majdnem egy évig hallgattam az ódákat Debs-ről, mire Justin rávette magát, hogy elhívja egy randira!
- Ja! Mai napig sírva röhögök rajtuk! Mik ki nem jöttek a gyerek száján... - röhögött.
- "Annyira menő, hogy felvállalja az egyéniségét! Komolyan, hány 15 éves csaj csináltat rasztát, annak ellenére, hogy a szülei megtiltják!" - idéztem az egyik mondatot. - És ti még jobb helyzetben voltatok!
- Miért?
- Mert én a másik felétől is hallgattam. Csak nem olyan durva mennyiségben!
- Tényleg, te már akkor is jóban voltál Debby-vel!
- Nem voltunk ilyen szoros kapcsolatban, mint most, de ja, napi szinten dumáltunk!
- Kicsit elterelve a témát! Mivel menjünk a versenyre?
- Én a Wasting Away-re gondoltam.
- Tonight Alive?
- Nem. Szibériai asszonykórus! - forgattam szemeim.
- Tudtam én! Amúgy az jó lenne! Pörgős és jól énekled!
- Köszi! - dobtam neki egy puszit. - Kész vagyok! - fejeztem be a sminkelést. - Még a Don't Wish-t akartam, de az hogy hangzott volna már? "Most pedig jöjjön a Don't Wish a Don't Wish-el!"
- Jobb lesz ez! Bandák Háborújára bulisabb szám kell!
- Igen! Na, megyünk vagy nem? - álltam fel.
- Nem!
- Én sem akarok, de muszáj! Ellie kinyír, ha nem tolom oda a hátsóm!
- Már kíváncsi vagyok ezekre a csajokra! - állt fel az ágyamról és visszahelyezte gitáromat az állványára.

Liamék házánál már nagyban zajlott a buli, így a tengernyi emberen átküzdve magunkat a konyhába mentünk valami piáért.
- CHELS! - kiabálta valaki, aki nem más volt, mint Becs.
- Szia! - öleltem meg fél karral, amikor odaért hozzánk. - Ryan Becca, Becca Ryan! - mutattam be őket egymásnak.
- Szia! - biccentett mosolyogva haverom.
- Hali! - tette ugyanezt Becca.
- Ellie?
- Passz. Biztos Damiennel ment valahova, mert már vagy húsz perce nem láttam! Isztok valamit?
- Aha!
- Mit?
- Sört! - vágtuk rá egyszerre.

Már jó ideje ott lehettünk, amikor úgy éreztem, hogy szükségem van a mosdóra. Nem kevés pia volt már bennem, így kicsit dülöngélve mentem fel az emeletre és kerestem meg a fürdőm. Hatalmas mázlimra egyből a keresett helyiségbe nyitottam be. Elvégeztem a dolgomat, majd a csapnak támaszkodva bámultam a tükörbe. A sminkem egy kicsit el volt kenődve, de nem néztem ki úgy, mint egy mosómaci, a hajamban hatalmas csomók ékeskedtek és az arcomon volt egy folt. A foltot gyorsan levakartam és menni készültem, de az ajtó nyitásában valaki megelőzött.
- Oh. Hello Chels! - vigyorgott Collin és bezárta maga mögött az ajtót. Igaz én sem voltam már szomjas, de azért azt még érzékeltem, hogy ő sincs jobb állapotban. A szemei csak úgy ragyogtak és a járása is érdekes volt.
- Mit akarsz? - néztem rá értetlenül.
- Semmit.. - jött közelebb és karjait mellém támasztva beszorított a csap mellett elhelyezkedő márványlap és felsőteste közé.
- Elég furcsán értelmezed a semmi fogalmát.. - néztem fel rá és megpróbáltam kiszabadulni karjai fogságából. Sikertelenül.
- Ugyan már! Buli van! Szórakozzunk egy kicsit! - hajolt nyakamhoz és egy apró csókot nyomott fülem mögé. Ajkai nyomán szinte lángolt a bőröm és még a libabőr is kijött karjaimon, amikor tenyereit a csípőmre vezette. Az alkohol hatására teljesen elszállt a gondolkozóképességem és a tudatalattim utat tört magának: többet akartam!
Jobb kezemet felvezetve a fiú mellkasán, majd a tarkóján, hajába túrtam, mire rászorított csípőmre és felültetett a hideg márványfelületre. Befészkelte magát lábaim közé, én pedig dereka köré fontam azokat. Hátravetett fejjel élveztem, ahogy kulcscsontomat hinti be apró puszikkal, majd áttér a nyakamra, onnan pedig az államra. Már szinte szenvedtem attól, hogy nem csókol meg és ezt még csak fokozta azzal, hogy a szám előtt megállt.
- Szeretnéd, mi? - vigyorgott rossz fiúsan.
- Élvezed, hogy kínozhatsz, ugye? - néztem szemébe, mire közelebb hajolt és száját lassan enyémre helyezte. Csókunkban semmilyen különösebb érzelem nem volt a vágyon kívül. Mindketten küzdöttünk az irányításért, amit végül Collin szerzett meg. Vad párbajunkat az ajtó nyitódása zavarta meg.
- Öhm.. bocsi! - hebegte a lány, aki számomra teljesen ismeretlen volt, és becsukta az ajtót.
- Azt hiszem, most megyek! - túrtam hajamba és kicsit hátrébb tolva az előttem álló fiút, leugrottam a földre.
- Hoppá! - kapta el karomat, amikor megbicsaklottam.
- Kösz! - biccentettem és elindultam a földszint irányába.

Hazaérve Brooklynnal betámogattuk Ryan-t a vendégszobába (egy kicsit sokat ivott), majd mindketten a saját birodalmunkba vonultunk.
Amint becsuktam az ajtót, le is csúsztam rajta a földre. Karjaimat a térdeim köré fonva bámultam a velem szemben lévő falra és gondolkoztam. Hogy történhetett ez?! És a még jobb kérdés az, hogy mi van, ha az a csaj nem nyit be? Egy buli kellős közepén, egy fürdőszobában, odaadom a szüzességem annak a fiúnak, akivel a kapcsolatom kicsit sem mondható normálisnak?!
- Egy idióta vagy Chelsea! - sziszegtem és felállva lerúgtam magamról a magassarkúimat. Egyik pillanatról a másikra kijózanodtam, amikor az ablakot kinyitva megcsapott a kinti hűvös levegő. Az íróasztalom fiókjából elővettem a titkos cigis dobozomat és kihúztam belőle egy szál nikotinbombát. Nem szoktam túl sűrűn rágyújtani, mert tisztában vagyok vele, hogy mikre képes a cigaretta, de vannak alkalmak, amikor nem bírom ki, hogy ne érezzem a nikotin ízét.
Az ablakpárkánynak támaszkodva fújtam ki a kisebb-nagyobb füstfelhőket, miközben még mindig kattogott az agyam. Remélem, hogy Ő semmire sem fog emlékezni...

2014. május 10., szombat

01.



2014. április 14., Hétfő
(Ruha)

Reggel eléggé nyűgösen keltem és ez a kocsiba ülésig meg sem változott. Ott is csak azért lett jó kedvem, mert Brooks ült a volán mögött.
- Izgulsz az első napod miatt? - kanyarodott ki a kertvárosi "főutcára" és egy fél pillanatra rám emelte tekintetét.
- Lehet, hogy ez nem normális, de semmi pánik vagy izgulás nincs bennem... - rántottam vállat és benyomtam a rádiót, ahol pont a Wild Heart-ot játszották. - Most meg már végképp nem lesz semmi bajom! - mosolyodtam el.
- Gyagyás! - nevetett ki nővérem. - Amúgy meg nálad semmi sem normális, szal...
- Pici szád lapos! Te sem vagy valami hű, de normális! - röhögtem, mire Brooklyn is elvigyorodott. Az út további részében csend telepedett a kocsira, de nem a kínos fajta. Fejemet oldalra döntve figyeltem a mellettem ülő lányt, aki mereven koncentrált az útra.
A nővérem gyönyörű és akármennyire egy hülye libának mutatja néha magát, okos és értelmes is. Szinte sosem veszekedtünk, pedig ekkora korkülönbséggel az lenne a "normális", ha folyamatosan ölnénk egymást.
- Min gondolkozol ennyire Sisi?
- Mi?! Semmin... csak bambultam!
- Okkké! Itt is vagyunk!
- Wow! Chicagoban nem ilyen volt a suli! - vettem szemügyre a hatalmas épületet.

- Hát ja! Na. Legyen jó napod, barátkozz, ne nyírj ki senkit és... találj haza! - kacsintott. 
- Google maps a barátom! - vigyorogtam.
- Igaz! Kifelé a kocsiból! Megyek megkeresem az SWS-t! 
- Idióta! - nevettem és két puszi után kiszálltam az autóból.
Vettem egy nagy levegőt, majd azt kifújva kezdtem el lépkedni az épület felé, ami előtt már milliónyi ember állt. Szokásom megfigyelni az embereket és e hobbim űzése most sem maradt ki. Láttam szurkolólányokat a cuki kis egyenruhájukban vihorászni valamin, "kockákat", akik éppen valami játékról beszéltek, de a telefonjukból nem néztek fel. Aztán ott voltak az "olyanakaroklennimintaszurkolók" lányok, akik átlagos fejjel néztek, de belül ordítottak, hogy "MIÉÉÉÉRT????!!!!". És végül szembe találtam magam a MENŐKkel. Négy srác, akik egyébként teljesen átlagosak lennének, ha a szüleik nem lennének kő gazdag sznobok és nem adnának meg mindent a pici fiaiknak.
Fejemet megrázva léptem, be az épületbe, ahol még több ember volt. Tanácstalanul néztem körbe, a titkárság után kutatva.
- Mit keresel? - hallottam meg egy csilingelő hangot.
- Öhmm. - szedtem össze magam. - A titkárságot! - fordultam a hang irányába. Egy barna bőrű, nagyon göndör hajú lány állt előttem, akinek hatalmas mosoly díszítette arcát.
- Elmagyarázni nem tudom, hogy merre menj, de szívesen elkísérlek, ha akarod!
- Hálás lennék! - mosolyodtam el én is.
- CICA JÖSSZ?? - kiáltott valaki, aki nem más volt, mint az egyik "menő srác".
- NEM! ELKÍSÉREM... mi is a neved?
- Chelsea.
- CHELSEA-T A TITKÁRSÁGRA!
- OKÉ! AKKOR MAJD TALÁLKOZUNK!
- OKÉ! 
- Barátod? - kérdeztem, miközben elindultunk.
- Aham! Lassan két éve! - virult. - Amúgy Chanelle vagyok, de hívj csak Ellie- nek vagy Channek!
- Rendben! Én meg Chelsea, mint már hallhattad, de jobban szeretem a Chels-t!
- Okés! És.. honnan jöttél?
- Chicagoból.
- Huh. Az sem itt van!
- Hát nem! - ráztam a fejem.
- És hogy tetszik eddig Medford?
- Nem rossz. Bár még nem sokat láttam belőle! De örömmel tölt el az a tény, hogy egy városban élek Kellin Quinnel! 
- Öhm.. várj, ne segíts! - gondolkozott hunyorítva. - Tudom, ki ő.. Az a barna hajú énekes pasi, akinek az a cuki kislány van, ugye? - nézett rám, nem túl biztosan.
- Igen! - bólintottam mosolyogva. - És a szép felesége, aki az egyik példaképem. Már csak azért is, mert kifogott egy post-hardcore énekest!
- Te ilyen rockerszerű csaj vagy?
- Kicsit. De bármit meghallgatok! Csak inkább a rockosabb dolgok felé húz a szívem! Mondjuk ez a nővéremnek is betudható... - kuncogtam, mert eszembe jutott az, amikor Brook berontott a szobámba és a képembe nyomta Austin Carlile egyik fotóját. Ott kezdődött minden....:)))
- Van nővéred?
- Aham. Meg egy öcsém is!
- Hány évesek?
- Brooke 19, Rob meg 13.
- Szép napjaitok lehetnek... - nevetett, utalva arra, hogy egy kamaszodó öcsénk van.
- Női elnyomás alatt tartjuk! - legyintettem.
- Szegény! - folytatta a kacarászást Ellie.
- Neked van tesód? 
- Nincs. De nem is kell! Itt van nekem Becca!
- Őőőő - nyújtottam el, hogy leessen neki, nem ismerem a csajt.
- A legjobb barátnőm, aki ugyan utálja a barátomék csapatát, de attól még a legjobb barátnőm.
- Meg tudom érteni! - fintorogtam.
- Ezt hogy érted?
- Ne vedd magadra, de sosem bírtam az ilyen "menő" embereket. Irritálnak!
- Oh... Ő is így van vele! Szerintem jóban lesztek!
- Lehetséges! - kuncogtam.
- Itt is vagyunk! Megvárjalak?
- Megvárhatsz! - rántottam vállat és egy kopogás után beléptem az irodába. Nagyjából tíz percet töltöttem a dohos szagú helyiségben, majd az órarendemmel a kezemben lépkedtem vissza Ellie-hez, akihez addigra csatlakozott még egy lány.
- Itt is van! Becca ő Chels, Chels ő Becca! - mutogatott kettőnk között.
- Szia! - mosolygott.
- Szia! - tettem ugyanezt.
- Mivel kezdesz? - kérdezte Becca.
- Öhm... - néztem a kezemben lévő papírra. - Irodalom.
- Nekem is! - örült meg. - Meg azoknak a fiúknak nevezett valamiknek is!
- Legalább előttem ne szídd őket! - fordult felé Ellie.
- Bocsi! - forgatta szemeit, beszélgetésünket pedig félbeszakította a jelző csengetés. - Majd találkozunk! Pusssz! - ölelte meg barátnőjét, én meg intettem egyet és elindultam Beccával. - Úgy hallottam, te sem rajongasz Damienék csapatáért!
- Damien..
- Ellie pasija!
- Ja! Nem, nem nagyon. Nem értem, hogy mire ekkora az arcuk!
- Igen, csak úgy süt róluk az ego!
- Igen!
Az irodalomteremben Becca mellé cuccoltam le és néztem, ahogy a többiek is bejönnek a terembe. A sok átlag diák mellett érkezett három szurkoló, akik konkrétan úgy néztek ránk, mint a véres rongyra, és két "menő".
- Nekik mi a nevük? - kérdeztem Beccát.
- A srácok Collin és Rowan, a lányok meg Sonia, a méhkirálynő, Mandy és Claire.
- Valahogy gondoltam, hogy a csaj a "főnök"! - néztem végig az említetten. Tökéletesen kivasalt haj, hat kiló (ha nem több) vakolat, cuki egyenruha és még cukibb masni a fején, amitől úgy festett, mint Minnie egér. És ezzel most megsértettem az egeret.
- Collin meg a srácok főnökszerűsége! Nála nagyobb tahót még nem hordott hátán a Föld!
- Elég ránézni és rájössz! - bólintottam.
- Jó reggelt kívánok! Kérek mindenkit, hogy foglaljon helyet! - érkezett meg egy harmincas évei elején járó pasi.
- Ez a tanár??? - néztem hatalmas szemekkel a mellettem ülőre.
- Aha! - vigyorgott. - Mr. Ross!
Felnézve a férfire láttam, hogy az inge meg-meg feszül, amikor emelgeti a dolgokat és izmai is szépen kirajzolódtak az anyag alatt. Szőkésbarna haja hibátlanul, mégis "most keltem fel" stílusban ékeskedett fején és kisfiús mosolya gyönyörűen díszítette arcát.
- Collin, legyél olyan kedves és te is ülj le a helyedre!
- Igenis, Tanár úr! - szalutált a srác.
- Megtisztelsz! - húzta féloldalas mosolyra száját Mr. Ross. - Szóval most, hogy a fiúk is leültek, kezdjük is el az órát! - csapta össze a tenyereit és végignézett az osztályon, ám rajtam megakadt a szeme. - Á! Van egy új diákunk! Bemutatkoznál kérlek?!
- Kimenjek vagy maradhatok? - kérdeztem.
- Ha nem nagy gond, inkább gyere ki, hogy mindenki lásson!
- Rendben! - bólintottam és felálltam.
- Hogy hívnak? - támaszkodott az asztalának Mr. Ross.
- Chelsea Andrews, de csak Chels!
- Örvendek Chels! Sebastian Ross, de csak Mr. Ross! - mutatkozott be ő is úgy, mint én, mire páran felnevettek, én meg csak elmosolyodtam. - Mesélj magadról még pár dolgot! Például azt, hogy szereted-e az irodalmat?!
- Hát.. az előző sulimban nem volt valami jó tanárom, de ennek ellenére szeretem!
- Értem!
- Amúgy nem tudom, hogy mit mondjak magamról.. Aki akar az úgyis megismer! - vontam vállat.
- Ez igaz! - biccentett. - Akkor nyomás vissza a helyedre! - mosolygott rám, mire visszasétáltam a helyemre. Természetesen utam közben összeakadt a tekintetem Collinnal, aki látványosan végigmért, majd odafordult Rowan-hez és súgott neki valamit. Tovább nem figyeltem őket, mert visszaértem a helyemre.
- Hányas a lábad? Milyen sampont használsz? És hány óra, hány perc és hány másodperckor születtél? - fordult felém hirtelen Becca.
- He?
- Meg akarlak ismerni! - vigyorgott.
- Idióta! - ráztam a fejem halvány mosollyal.
Az óra jó hangulatban telt, így nem is volt kétséges, hogy ez lesz az egyik kedvenc tantárgyam. Mr. Ross nagyon fiatalosan tanít és velünk együtt nevet, ha valami hülyeséget mond valaki.
- Merre van a kémialabor? - kérdeztem Rebeccát.
- Felmész az emeletre - mutatott a lépcső felé - és ott egyből ki lesz írva!
- Rendben! Köszi!
- Nincs mit! Ebédnél találkozunk! Hívj, ha nem találsz! - simított végig felkaromon és már el is indult a másik irányba.
- Rendben! - kiáltottam utána és kettesével szedve a lépcsőfokokat, felmentem az emeletre.
Nagy nehezen eltaláltam a teremig, ahol már mindenki ott volt (szerintem).
- Jó napot! Ön az új diák, igaz? - kérdezte kedves hangon a fehér köpenyt viselő nő.
- Igen! Chelsea Andrews!
- Rendben Chelsea! Menj oda Damien mellé - mutatott Ellie barátjára - úgysincs párja!
- Rendben! - indultam el az említett fiú felé.
- Hello! - biccentettem és beraktam a pad alá a táskám.
- Cső! Nem te vagy az a lány, akit reggel Chan kísérgetett?
- De! Te pedig Damien!
- Az volnék! - vigyorodott el. - Ő mesélt rólam vagy esetleg az egyetlen Rebeccám? - kérdezte "kis" iróniával hangjában.
- Is-is!
- Ne hidd el, amit Becca mond! Nem nagyon szereti a bandámat, meg engem sem!
- Hát én sem nagyon rajongok a fajtátokért... - vettem fel a fehér köpenyt.
- A fajtánkért?
- Ja! A "menőfiúk"-ért.
- Ez egyre jobb lesz! - nevetett fel. - Teljesen olyan vagy, mint Beccaboszi! Pedig ÉN - hangsúlyozott és magára mutatott - nagyon is jófej vagyok!
- Persze-persze! Mindaddig, amíg nem találsz valakit, akit szétszekálhatsz!
- Na most már csak azért is bebizonyítom, hogy ez nem így van!
- Hajrá!

A napom további részében semmi érdekes nem volt azt leszámítva, hogy együtt kellett ebédelnem Damienékkel. Egy élmény volt... Beccával folyamatosan beszélgettünk Facebookon és néha elég ciki volt, mert felröhögtünk valamin és természetesen senki nem értette a dolgot..
- Merre mész? - karolt belém Chanelle, a parkoló melletti útszakaszon.
- Hazafelé! - mondtam szórakozottan.
- Nagyon vicces! - grimaszolt.
- Aspen Street. Te?
- Én várok a sofőrömre, aki pillanatokon belül előáll a hintóval! Elvigyünk?
- Nem kell, köszi! Este írok vagy nem tudom! - öleltem meg kicsit esetlenül, de mivel egyből visszaölelt, változtattam az ölelés stílusán.
- Oki! Szia Chels!
- Szia Ellie! - dugtam be füleimbe a fülhallgatóimat és elindultam. Benyomtam az egyik kedvenc számomat a telefonomon, majd maxra nyomtam a hangerőt. Igaz, hogy feldolgozás, de nekem valahogy jobban tetszik, mint az eredeti. Lehet, hogy a zenei háttér teszi vagy az, hogy az egyik kedvenc bandám játssza, de még az is előfordulhat, hogy Vic hangja miatt vagyok érte oda ennyire..:D (nem félreérteni, nincsen semmi bajom Bruno Mars-al!!)
Fél négy körül értem haza és az első dolog, amivel vagyis akivel szembe találtam magam az az öcsém volt. Nem nagyon foglalkoztam vele: az arcába nyomva tenyeremet toltam arrébb és mentem fel a szobámba.
(A tévé LCD tévé; azon az oldalon, ahonnan fotózták van egy íróasztal
és egy nagy ablak; bal oldalon van az ajtó)
Első utam a gépemhez vezetett, amit azonnal bekapcsoltam.
- Csaaaaaaaaaaaaaaaj! - óbégatott a képernyőn Justin, amikor betöltött a Skype.
- Pasiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! Mizu ember?
- Vagyok! Veled? Mesélj, milyen az új hely?!
- Nem rossz! - ültem törökülésbe.
- Vannak már bajtársak? - vigyorgott.
- Vannak, de ők nem olyan bajkeverők, mint ti!
- Nálunk nagyobb bajkeverőt nem találsz!
- Na ja! - nevettem fel. - Többiekkel mizu?
- Mindenki egyben van!
- Debby?
- Ő is!
- Szűkszavú vagy... Történt valami?
- Nem! Csak nem aludtam sokat éjszaka!
- Mikor aludtál te utoljára normálisan?
- Szerintem soha! Már pelenkás koromban is rossz voltam!
- Az tuti!
- Akarsz énekelni?
- Aham!
- Roger Rabbit? - ment el gitárjáért, majd visszaült a székére.
- Nyomjuk! - bólintottam. - Is there a right way for how this goes? You've got your friends, and you've got your foes. They want a piece of something hot, Forget your name like they forgot... - kezdtem a dalt. - Nobody's gonna love you if You can't display a way to capture this. Nobody's gonna hold your hand, and guide you through. No it's up for you to understand... - énekeltem már a refrént, miközben Justint néztem. Mindig is imádtam bámulni, amikor gitározott. Olyan más volt. Nem az a vagány hülye gyerek, akit még anno az oviban megismertem, hanem egy komoly zenész. A második verzénél felnézett rám és halványan elmosolyodott, mire én is ugyanezt tettem.
- Mikor jössz haza? - kérdezte a dal befejezése után.
- Nem tudom! Talán jövő hétvégén!
- Rendben! Csak, mert próbálni kéne a versenyre!
- Tudom! Amikor csak tudok, megyek haza!
- Oké!
- Viszont most lépek, ha nem baj, mert tanulnom kéne!
- Csak nyugodtan! Majd hívlak!
- Úgy legyen! Nem hívsz, levadászlak! - vigyorogtam, mire felröhögött.
- Azt megnézem! Csá hercegnő!
- Rohadj meg Porter! - kacarásztam és integetve kinyomtam a Skype-ot.

- Befonod a hajam úgy, ahogy a múltkor is? - léptem be Brooke szobájába már pizsiben, a telefonomat nyomkodva.
- Aham! - bólintott és megpaskolta az ágyát, hogy üljek le elé. - Kivel dumálsz ennyire?
- Az egyik újonnan szerzett barátnőmmel! - néztem hátra vállam felett egy pillanatra.
- Nagyon zsír! - kuncogott és piszkálni kezdte a hajamat. Amíg fonogatott, elköszöntem Ellie-től és beszélgetni kezdtem nővéremmel.
Pár perc múlva nevetve mentünk le a konyhába, ahol anyuval találtuk szembe magunkat.
- Mi ez a jókedv lányok? - mosolygott ránk.
- Seeeeeeeemmi!! - nyújtottuk el és újra kitört belőlünk a nevetés.
- Hát jó! Feküdjetek le időben, ha lehet! Jó éjszakát! - adott mindkettőnknek egy-egy puszit és el is ment.
- Együnk Nutellát! - lépett az egyik szekrényhez Brooklyn, én meg felpattantam a konyhapultra.
- Együnk! - bólintottam.

10 körül értem vissza a szobámba, émelyegve a töménytelen mennyiségű Nutellától, amit megettem, így nem is volt kérdés, hogy egyből beestem az ágyamba és zenét hallgatva elaludtam...