(ruha)
- Lehetetlen, hogy én ma még matekdogát írjak! - mondta erőtlenül Chan, a tesiöltözőből kilépve.
- Pedig muszáj lesz! - veregette vállba Becs. - Neked mi a következő órád Chels?
- Kémia.
- Puszilom Damient! - vigyorodott el göndörke.
- Átadom. - forgattam szemeim.
A szekrényemnél előkotortam a kémiacuccom, majd azt bezárva már indultam is. Aha, csak szerettem volna indulni, ugyanis sikeresen nekiütköztem valakinek, így a felszerelésem a földön végezte.
- Nem tudsz vigyázni? - förmedtem az alakra, majd lehajolva felvettem a könyveket.
- Ezt én is kérdezhetném! - mondta ugyanilyen stílusban a nagyon is ismerős hang.
- Pöcsfej! - mentem el Collin mellett, de direkt beleütköztem a vállába.
- Mit mondtál? - kapta el karomat.
- Jól hallottad! - néztem fel szemeibe. - Most pedig, ha megbocsátasz.. - utaltam a jelzőcsengőre és kirántottam karom szorításából.
Felnyargaltam az emeletre és pont sikerült beesnem a laborba a becsengetésre.
- Majdnem elkéstél. - mosolygott Damien.
- Hagyj. Chanelle puszil.
- Még mindig köcsög vagy.. - mondta halkabban.
- Én vagyok a köcsög?! - akadtam ki egy kicsit hangosabban a kelleténél. - Akkor ti mik vagytok? Hm? Felfuvalkodott idióták, akik azt hiszik, hogy övék a világ és mindenkin átgázolnak csak a poén kedvéért!
- Chelsea! - szólt rám a tanárnő majd egy cetlit rakott le elém. "BÜNTETÉS". Hát ez kurva jó.
Ebédnél kivételesen egyedül akartam lenni. Az automatából szerzett epershake-emmel (legalábbis ez volt ráírva, de nem akartam megtudni, hogy valójában mi volt benne) és a táskámmal vetődtem le a "szokásos" fám tövébe és egy füzetet, egy tollat illetve a fülhallgatómat és a telefonomat elővéve, rajzolgatni kezdtem.
- I've never been so torn up in all of my life, I should have seen this coming... - énekelte Danny Worsnop a fülemben.
Legszívesebben teli torokból ordítottam volna a szöveget, de nem akartam, hogy őrültnek nézzenek. Vagyis.. nem nagyon érdekelt volna, ha a hülyének néznek, de a sulipszichológust nem akartam a nyakamra.
Egy zizzenés jelezte, hogy üzenetem jött.
Chan: Ugye nem csináltunk semmi rosszat????
Én: Ti nem... a fiúk már annál inkább... vagyis valamilyen szinten benne vannak. De mindegy. Csak kicsit egyedül akarok lenni!
Chan: Okés. Majd jelezd, ha már nem akarsz egyedül lenni!:D
Én: Igenis.:)
A büntetés az egyik földszinti teremben volt egy számomra teljesen ismeretlen tanárral.
- Jó napot! - motyogtam és leraktam elé a papíromat.
- Csók tanárnő! - érkezett meg Collin, de úgy, mintha minimum hazaérne.
- Nem most vagy itt először, jól sejtem? - néztem rá, miközben ledobtam a táskám az egyik hátsó padhoz.
- Nem, te viszont igen. - cuccolt le mellém.
- Muszáj ideülnöd?
- Ja. - rántott vállat.
- Szuper. - huppantam a székre és elővettem fülhallgatóm.
- Úgy látszik, csak ketten lesztek.. - jelentette be a tanár. - Semmi hangoskodás vagy balhé! - vett elő egy könyvet, én meg bedugtam fülembe a kis hangszórókat és elindítottam telefonomon a Match Into Water-t. Ismét rajzolgatni kezdtem, de lábaim folyamatosan ütötték a dal ütemét.
Idegrángásod van? - tolta elém a kis papírt Collin.
Ja. Baj? - írtam fel rá, majd visszaadtam neki.
Mhm.;) - kaptam választ a kérdésre, mire egy "ez komoly?!" fejjel fordultam a srác felé.
- Neked muszáj mindig, mindenbe belekötnöd?? - sziszegtem fogaim között.
- Igen. - vigyorgott féloldalasan.
- Úgy meg tudnálak ütni... - ráztam meg egy kicsit a fejem.
Valahogy sikerült túlélnem a büntetést, ami Collinnal ténylegesen az volt, de amint vége lett, szinte röpültem kifelé a teremből.
- Miért futsz előlem cica? - jött utánam. Nem tudna békén hagyni? Csak egyszer...
- Mert már az agyamra mész! - sóhajtottam, kicsit hátrafordulva. - És nem vagyok macska.
- Baby?
- Nem. Kisbaba sem vagyok.
- Édes? - karolta át a vállamat, ami az utolsó csepp volt a pohárban.
- Egy, - torpantam meg és szembefordultam Collinnal - állj le a becenevekkel. Kettő, nem vagyok a csajod, sőt senkid, úgyhogy ne ölelgess. Három, szállj már le rólam az Isten szerelmére!!! - tettem össze tenyereim könyörögve.
- Oké, nyuszifül. - kacsintott.
- Menthetetlenül nagy barom vagy! - forgattam szemeim és újra elindultam. Mobilomat előhalászva a zsebemből, tárcsáztam nővéremet.
- Sisiiiii! - óbégatott a vonal túloldalán egy férfihang.
- Ben? - kérdeztem bizonytalanul.
- Örülök, hogy még megismersz gyogyós! - nevetett.
- Téged nehezen tudnálak elfelejteni, popóka! - emlékeztem vissza kuncogva az első találkozásunkra. Csak képzeljétek el a jelenetet: hajnalban, hulla fáradtan kimegyek a fürdőbe inni, erre előttem van egy full pucér férfi hátulról... Mit ne mondjak volt balhé. Először is felvertem az egész házat, ugyanis felsikítottam. Aztán apu kiakadt, hogy mit keres az akkor 17 éves Brooknál egy jóval idősebb, meztelen fiú az éjszaka közepén, és hatalmas patáliát csapott. Anyu próbálta csitítani, mert már majdnem agyvérzést kapott, de természetesen apu csak tovább nyomta. Brooknak már patakokban folytak a könnyei, mire Ben, akire addigra felkerült pár ruhadarab, megölelte, hogy lenyugtassa, de ezzel csak tovább hergelték aput. Hol voltam közben én és az öcsém? pukkadoztunk a röhögéstől a sarokban és integettünk a szomszédoknak, akik a házuk ablakából figyelték, hogy mi a halál van nálunk..:D - Na de mit csináltál a nővéremmel?
- Semmit. Mosdóban van, és mivel te hívtad, gondoltam felveszem. Hogy vagy?
- Jól köszönöm, csak kicsit elegem van valakiből. - néztem oldalra, ahol megpillantottam a kocsija felé tartó Collint.
- Kit kell megvernem? Vagy várj... nálad ezt nem kell megkérdeznem, megvered te!
- Igen. - röhögtem.
- Na itt a nő, szia Baby!
- Szia Lökött. - valahogy nála nem zavarnak ezek a nevek.
- Csocsi húgi, mizu?
- Igazából már nem is tudom, miért hívtalak, de mit csinálsz te Bennel és hol???
- Egy kávézóban és dumálunk. De majd mesélek! Tuti nem tudod, mit akartál?
- Tuti.
- Akkor majd otthon találkozunk! Szia.
- Szia. - nyomtam ki. Érdekes az én egyetlen nővérkém élete.
Otthon a konyhapultnál írtam a leckém és gyűjtöttem anyagot a spanyol házimhoz (persze közben meg volt nyitva az összes közösségi oldal), amikor anyu belépett a konyhába.
- Hogy állsz? - nyomott puszit fejem búbjára és belenézett füzetembe.
- Magamhoz képest jól... - motyogtam. - Be kell hoznom pár dolgot, de jól haladok. - néztem fel rá.
- Büszke vagyok rád kicsim. Örülök, hogy belehúztál!
- Köszi anyu, de még ne igyunk előre a medve bőrére.
- Szólj, ha kell segítség.
- Rendben! - biccentettem és visszatértem a tanuláshoz, de bő 10 perc múlva feladtam és felnéztem Facebookra.
Az első, ami szembejött velem Adam posztja volt.
![]() |
| Beauty. |
Adam: Szia csillagom, hogy vagy??:D - ugrott fel a chatablak.
Én: Szia Addie.:D Jól, de látom ti is elvagytok.:))
Adam: Igen, nemrég értem haza a randinkról. Még mindig imádom...:D
Én: Ennek nagyon örülök, imádd is, aranyos lány.
Vagy két órája beszélgettem Adammel, amikor észrevettem, hogy már 10 óra, így felvonultam a szobámba.
Elköszöntem haveromtól, majd lefeküdtem az ágyamba és fülhallgatóimat a füleimbe helyezve végigpörgettem zenéimet. Végül egy My Chemical Romance számon állapodtam meg, ami kellőképpen felpörgetett, szóval az alvás többet szóba sem jöhetett.
Így kezdődött az, hogy egész éjjel Collinon agyaltam. Vajon miért nem hagy már békén? Elegem van...
2014. május 2., péntek
(ruha)
- Igeeeen! - ugrott fel sikítva Chan, amikor Damien pontot szerzett a focimeccsen.
Ugyan nem nagy tétre ment a meccs, de ugyebár az egész sulinak ott kellett lennie, hogy isteníthessük a focistáinkat... Bár én, amióta csak a lelátón ültem azt vártam, hogy valaki feldöntse Collint a tojáslabdáért folytatott harcban.
- Mikor lesz már vége? - kérdeztem unottan az ölemben lévő chipset eszegetve.
- Nemsokára. De, ha nyernek buli van! - vigyorgott Chan.
- Ahova én nem megyek.
- Ne már. Mi lesz velem? - bökött magára Becca.
- Túléled. - rántottam vállat.
- Babám, ne csináld már! Tök jó lesz! - paskolta meg combomat Ellie.
- Köszi, de most kihagyom... tesós estén van jelenésem.
- Hát jó, de legközelebb jössz!
- Meglátjuk. Egyenlőre érjétek be a bállal!
- Tényleg. Ruhát kéne majd venni.
- Majd jövő héten elmegyünk. - legyintett Becs.
- Csak ne hétvégén. Pénteken elutazom. - ingattam tekintetem kettejük között.
- Oké. Hova mész? - mosolygott Becca.
- Los Angelesbe.
- Az jó hely. És mit fogsz ott csinálni? - ráncolta homlokát.
- Titok. - kacsintottam.
- Valld be, hogy titkos ügynök vagy! - hunyorított Chan.
- Egy titkos ügynök nem vallhatja be, hogy titkos ügynök, szóval ezt most sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom.
- Úgy imádom, hogy ideköltöztetek! - nevetett Becca, amihez mi is csatlakoztunk.
- Hát akkor jó tesós estét! - adott két puszit Chan, amit viszonoztam.
- Köszi, nektek meg jó bulit. És ne kössetek ki a detoxban!
- Megpróbálunk. - nevetett Becs és dobott ő is még egy puszit.
Egy utolsó intés után elindultam hazafelé, otthon pedig egyből öcsém szobájába mentem.
- Csá nyomi! - borzoltam össze Robbie haját.
- Hééé! - igazgatta fürtjeit és közben nagyon csúnyán nézett rám. Legalábbis próbálkozott vele...
- Milyen volt a meccs? - kérdezte Brook és kezembe adott egy kontrollert.
- Jó, nyertünk.
- Akkor gondolom van nagy buli. Hogyhogy itt vagy?
- Nincs kedvem a "kemény maggal" bulizni.
- Inkább vagy a lúzer tesóiddal? - vigyorgott Rob.
- Öcsi, a magad nevében beszélj, én nagy arc vagyok! - húzta ki magát nővérem, mire mind felnevettünk.
A tesóim mindig inkább a haverjaim voltak, mintsem a tesóim. Imádtam velük lógni, még ha órákig egymáshoz sem szóltunk, mert éppen egy versenyt játszottunk. Elég volt a közelségük, hogy nyugodt legyek és ne gondoljak a körülöttem lévő hülyeségekre.
- Chels a telefonod már harmadjára áll neki zizegni, kilőnéd? - kérdezte a tévére szegezve tekintetét Robbie.
- Ahaaaa.. - húztam el és két gyors mozdulattal kiütöttem mindkettőjüket a pályáról. - Csak előbb megnyerem a meccset! - álltam fel diadalittas mosollyal.
- Túl jó vagy! - nevetett Brook.
- Ki a franc akar és mit? - vettem kezembe mobilom.
Collin: Kopp kopp.
Collin: Naaa, Chelsea!!
Collin: Így nyitsz te ajtót??xd
Collin: Kopp kopp.
Collin: Kopp kopp
Collin: Kopp... Kopp...
- Mennyit ivott ez? - motyogtam magam elé a fejemet rázva és visszaírtam a hőn áhított kérdést.
Én: Ki kopog?
- Na ki az? - kíváncsiskodott nővérem.
- Mindegy. - legyintettem és visszaültem, de amint ezt megtettem jött is az új üzenet.
Collin: Hát azt már nem tudom...xd Elment, mert lassan nyitottál ajtótxd
Én: Hát ez szuper.
Collin: Amúgy hol vagy? Elrepültél a kis angyalszárnyaiddal?:DDD
Szentisten... Ez aztán nem fog kiszáradni.
Én: Collin. Mennyit ittál?
Collin: Hát egy kis picikét. Olyan nagyon picikét. Incifincipicikét.:D
Én: Hol vagy?
Nem, nem vagyok oda a gyerekért, de azért azt tudni akarom, hogy nem fekszik-e ki egy autó elé.
Collin: Hát én is ezt kérdezem. Meg, hogy te miért nem vagy itt cica?!
Én: Nem a buliban vagy??
Collin: Hát voltam ott is de Jackel úgy gondoltuk eljövünk.
Én: Milyen Jack?
Collin: Hát a Daniels.:D
Én: Ha körbenézel mit látsz?
Kezdtem aggódni a srácért. Ha jól értelmeztem egyedül mászkál a városban "Jackel" a kezében, ami nem biztos, hogy jóra vezet.
Collin: A parkot meg házakat.
Én: Na jó. Maradj ott, ahol vagy! Megértetted??
Collin: Eljössz értem? Úúúúgy szeretlek!
Én: Persze, persze. Csak ne mozdulj!
- Bocsi, de most el kell mennem megmenteni egy részeg idiótát. - mondtam tesóimnak bocsánatkérően.
- Semmi baj, de vigyázz magadra!! - nézett rám komolyan Brook.
- Oké! Csákány! - intettem és táskámat vállamra dobva kimentem. - Apu, anyu, elmegyek összeszedni egy kicsit elázott haveromat az út széléről. - álltam a nappaliban tévéző szüleim elé.
- Fél egy van. - nézett az órára anyu.
- Tudom, de ő meg épphogy tudja, hol van.
- Menj... - bólintott kis gondolkodás után. - De vigyázz és írj, ha megvan!
- Oké.
- Bajod lesz...
- Egy életre büntiben leszek, tudom, tudom! - bólogattam.
- Ne vigyelek el? - kérdezte aggódva apu.
- Nem kell, megleszek! Sziasztok. - intettem és kiléptem az ajtón.
A fél parkot körbejártam, mire megtaláltam Collint, aki nagy vigyorogva ült az útpadkán.
- Csodás látványt nyújtasz! - léptem mellé.
- Chelseaaa! - örült meg nekem és széttárta karjait, de majdnem eldőlt.
- Héhéhé. Maradj egyben, haver. - kaptam el karját. - Na, kelj fel! - rángattam meg egy kicsit, mire morogva elkezdett feltápászkodni.
- Hogyhogy eljöttél értem? Azt hittem utálsz... - ráncolta homlokát, miközben átkarolta vállamat, amit most csak azért tűrtem el, mert alig bírt állni.
- Ezt majd máskor megbeszéljük. Most juttassunk haza.
- Váááárj. Jackel mi lesz?
- Ja, Jack. - hajoltam le féloldalasan a piáért és meghúztam.
- Alkoholista.
- Mondja ezt a seggrészeg focista!
- Mhm. - vigyorgott tovább, mire kárörvendő mosoly ült arcomra.
- Olyan fejfájásod lesz holnap, hogy csak na. De annyira nem foglak sajnálni.
- Gonosz vagy.
- Mondták már. Merre laksz szépfiú?
- Arra. - mutatott előre. - Vagy arra? - nézett mögénk.
- Ez hosszabb lesz, mint gondoltam... Utcanévre emlékszel?
Kicsit hosszabb gondolkodás után eszébe jutott, így a GPSbe beírva a címet, el is indultam a megadott irányba, az igencsak részeg sráccal a jobbomon.
- Szépfiú vagyok?
- Gyorsan esnek le a dolgok...
- Tudod... Emlékszem ám a múltkori bulira... Meg arra is, hogy mit csináltunk a fürdőben. - nézett le rám, de én csak az utat bámultam mereven, hatalmasra nyílt szemekkel. Hogy is mondják? A kisgyerekek és a részegek a legőszintébbek? Hát asszem, ez tényleg igaz...
- Nem tudom miről beszélsz... - nevettem aprót kínomban.
- Dehogynem. Azt képtelenség elfelejteni.
- Collin, részeg vagy, ne mondj olyanokat, amiket józanon megbánnál.
- Milyen okos dolgokat mond itt valaki. - nevetgélt. - Nézd má'! Ott a házam! - mutogatott és a telefonom is jelezte, hogy bizony megérkeztünk.
- Szuper, akkor menj be és feküdj le aludni.
- Nem kísérsz be?
- Szerintem menni fog egyedül is. - fejtettem le magamról karját, de csalódnom kellett, ugyanis majdnem összeesett.
- Szerintem nem. - röhögött.
- Istenem. Miért vállaltam én ezt be? - sóhajtottam és elkezdtem noszogatni az ajtó felé. - Van kulcsod?
- Aha... a zsebemben.
- Kivennéd?
- Nem találom a zsebem. - vihogott tovább a keresgélés után.
Kicsit talán már idegesen túrtam dzsekije zsebébe, ahol megtaláltam a kulcscsomót, amin szinte elsőre eltaláltam az ajtót nyitó kulcsot.
- Collin te vagy az? - hallottam meg egy álmoskás női hangot a nappali felől, amikor beléptünk (sikerült nekimennünk egy kis asztalkának, így egy kicsit nevetve álltunk az ajtóban), majd a hanghoz gyorsan test is társult. - Oh, szia!
- Jó... hajnalt. - ráncoltam homlokom és próbáltam komoly arcot vágni. - Csak hazakísértem a fiát, mert eléggé... látja. - néztem fel a kacarászó fiúra, aki rám nézett és az orromat megnyomva még jobban nevetni kezdett.
- Igen. Látom. - rázta a fejét.
- Vigyél fel az agyikómba... - nyűgösködött Collin. A 180 centis srác úgy ahogy volt eltűnt és egy 5 éves kisfiú vette át helyét.
- Felkísérem, menj csak! - mosolygott kedvesen Collin anyukája.
- Neee, én Chelst akarom!
- Ha nem hisztizel, felviszlek! - sóhajtottam.
- Oké. De hol van Jack?
- Milyen Jack? - értetlenkedett anyukája.
- Öhm... Jack kint maradt. - nyugtattam meg, ugyanis a piásüveget inkább nem hoztam be a házba. - Na menjünk fel.
Nagy nehezen eljutottunk a szobájáig, ami nagyon modern és letisztult volt. Az ajtóval sréhen szembe volt egy hatalmas ágy, ami kétség kívül uralta a szobát. Az ajtó mellett jobbra volt az íróasztal, mellette, a jobb kéz felőli falon, egy óriási ablak fogta közre az asztalt és az ágyat, a bal kézre eső falon pedig egy beépített szekrény foglalt helyet. Ja, és az íróasztal felett egy hatalmas tévé volt. Mert az nem hiányozhat ugyebár.
- Ágyba nagyfiú!
- Nem tudok így aludni... - kezdett el kibújni focidzsekijéből, majd levetődött az ágyra és hanyatt fekve megpróbálta levenni gatyáját, de a szűkebb szabású nadrág nem adta magát könnyen.
- Nem gondoltam, hogy valaha is vetkőztetni foglak, de most itt az alkalom... - álltam elé és segítettem neki.
- De azért tetszett, nem? - ásított és elkezdte levenni pólóját, de az a fején maradt, karjaival együtt. Miközben kigoboztam, akaratom ellenére is felsőtestére csúszott tekintetem. Najó... Baromira nem tudom, hányadán állok ezzel az emberrel, de ezen az sem segít, hogy eszméletlen a teste...
- Kukucs. - néztem le a most már pólómentesen ülő srácra, amikor felpillantott rám.
- Kukucs...- döntötte fejét hasamnak és karjait derekamra fonta. - Maradj itt.
- Nem lehet. És reggel különben sem tudnád, hogy a bunkó rocker, akit utál a csajod és te is, mit keres itt... simítottam végig haján, Isten se tudja miért.
- Nem utállak. - motyogta.
- Feküdj le. - hagytam figyelmen kívül kijelentését.
- Jó... - adta be derekát, de engem nem engedett el, miközben eldőlt, így szépen rázuhantam.
- Collin, nem így gondoltam. - mosolyogtam, miközben megtámaszkodtam feje két oldalán.
- Mennyi hajad van már... - fogta meg óvatosan loboncomat, ami szinte teljesen "elszigetelt" minket a fénytől, amit a lámpa adott.
- Sok. Na, mehetek?
- Nem. - bökte meg könyököm, mire ismét ráestem, de most már nem engedte, hogy felkeljek. - Itt maradsz örökre.
- Collin...
- Ha kapok jóéjt puszit, akkor mehetsz.
- Legyen. - toltam fel magam. - De nem csalsz. - fogtam le állát és puszit nyomtam arcára. - Na szia. Nem akarok rólad hallani egy darabig! - álltam fel, ő meg elhelyezkedett ágyában.
- Majd meglátjuk. - motyogta fáradtan. - Szia Chels...
- Szia Hülyegyerek. - mosolyogtam azon, ahogy lefeküdt, majd a villanyt lekapcsolva becsuktam szobája ajtaját.
- Azt hiszem, holnap elbeszélgetek vele. - mondta gondterhelten a lépcső alján anyukája. - Köszönöm, hogy hazahoztad.
- Ugyan, semmiség.
- Persze. Azért gondolom, mit leművelt. - mosolygott.
- Hááát... - nyújtottam el, mire felnevettünk. - Amúgy Chelsea Andrews. - nyújtottam jobbom.
- Laura Simmons. - rázta meg kezem.
- Nagyon örülök.
- És te Collin barátja vagy? - kérdezte, de szemében láttam valamit, ami arra engedett következtetni, hogy már hallott rólam...
- Azt azért nem mondanám... Nemrég költöztem ide és hát... Nem a legjobb a kapcsolatunk. De most valamiért engem talált meg.
- Tudod az ember részegen néha jobb döntéseket hoz, mint józanon és néha azokat hívja segíteni, akiket a tudatalattija fontosnak tart. Bocsánat, megint előjött belőlem a pszichiáter. - kuncogott.
- Pszichiáter?
- Igen. A bemutatkozásnál lehagytam a doktort. Csak fontos alkalmaknál mondom...
- Értem. Én is gondolkozom ezen a pályán...
- Hát, ha bátorítás vagy segítség kell, nyugodtan fordulj hozzám.
- Köszönöm. - mosolyogtam. - Lehet, hogy elfogadom. Akár csak páciensként is.
- Csak nyugodtan. Nem sok fiatal fogadja el...
- Én bírok dokikkal dumálni. Pártatlanok és max egyetértenek veled abban, hogy hülye vagy! - nevettem vállat rántva. - Viszont most mennék, ha nem baj.
- Dehogy, menj csak. De itt a névjegyem - kapott fel egy papírkát a kis asztalról, amit majdnem feldöntöttünk - ha kellek, hívj.
- Rendben. Köszönöm. Jó éjszakát, Mrs. Simmons.
- Neked is Chelsea!
Hazafelé nyugiban elszívtam egy cigit, ami kellőképpen kitisztította a fejem. Megfontolom ezt a pszichiáter dolgot. Laura kedves embernek tűnik, bármennyire is Collin anyja. Collin meg... mire felkel úgysem fog emlékezni semmire. Vagy ki tudja... Mint kiderült, a múltkorira is emlékezett.
Otthon egyből a szobámba mentem, ahol gyorsan átöltöztem, majd tovább gondolkozva bedőltem az ágyba. Már megint ez az idióta uralja a gondolataim...
Így kezdődött az, hogy egész éjjel Collinon agyaltam. Vajon miért nem hagy már békén? Elegem van...
2014. május 2., péntek
(ruha)
- Igeeeen! - ugrott fel sikítva Chan, amikor Damien pontot szerzett a focimeccsen.
Ugyan nem nagy tétre ment a meccs, de ugyebár az egész sulinak ott kellett lennie, hogy isteníthessük a focistáinkat... Bár én, amióta csak a lelátón ültem azt vártam, hogy valaki feldöntse Collint a tojáslabdáért folytatott harcban.
- Mikor lesz már vége? - kérdeztem unottan az ölemben lévő chipset eszegetve.
- Nemsokára. De, ha nyernek buli van! - vigyorgott Chan.
- Ahova én nem megyek.
- Ne már. Mi lesz velem? - bökött magára Becca.
- Túléled. - rántottam vállat.
- Babám, ne csináld már! Tök jó lesz! - paskolta meg combomat Ellie.
- Köszi, de most kihagyom... tesós estén van jelenésem.
- Hát jó, de legközelebb jössz!
- Meglátjuk. Egyenlőre érjétek be a bállal!
- Tényleg. Ruhát kéne majd venni.
- Majd jövő héten elmegyünk. - legyintett Becs.
- Csak ne hétvégén. Pénteken elutazom. - ingattam tekintetem kettejük között.
- Oké. Hova mész? - mosolygott Becca.
- Los Angelesbe.
- Az jó hely. És mit fogsz ott csinálni? - ráncolta homlokát.
- Titok. - kacsintottam.
- Valld be, hogy titkos ügynök vagy! - hunyorított Chan.
- Egy titkos ügynök nem vallhatja be, hogy titkos ügynök, szóval ezt most sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom.
- Úgy imádom, hogy ideköltöztetek! - nevetett Becca, amihez mi is csatlakoztunk.
- Hát akkor jó tesós estét! - adott két puszit Chan, amit viszonoztam.
- Köszi, nektek meg jó bulit. És ne kössetek ki a detoxban!
- Megpróbálunk. - nevetett Becs és dobott ő is még egy puszit.
Egy utolsó intés után elindultam hazafelé, otthon pedig egyből öcsém szobájába mentem.
- Csá nyomi! - borzoltam össze Robbie haját.
- Hééé! - igazgatta fürtjeit és közben nagyon csúnyán nézett rám. Legalábbis próbálkozott vele...
- Milyen volt a meccs? - kérdezte Brook és kezembe adott egy kontrollert.
- Jó, nyertünk.
- Akkor gondolom van nagy buli. Hogyhogy itt vagy?
- Nincs kedvem a "kemény maggal" bulizni.
- Inkább vagy a lúzer tesóiddal? - vigyorgott Rob.
- Öcsi, a magad nevében beszélj, én nagy arc vagyok! - húzta ki magát nővérem, mire mind felnevettünk.
A tesóim mindig inkább a haverjaim voltak, mintsem a tesóim. Imádtam velük lógni, még ha órákig egymáshoz sem szóltunk, mert éppen egy versenyt játszottunk. Elég volt a közelségük, hogy nyugodt legyek és ne gondoljak a körülöttem lévő hülyeségekre.
- Chels a telefonod már harmadjára áll neki zizegni, kilőnéd? - kérdezte a tévére szegezve tekintetét Robbie.
- Ahaaaa.. - húztam el és két gyors mozdulattal kiütöttem mindkettőjüket a pályáról. - Csak előbb megnyerem a meccset! - álltam fel diadalittas mosollyal.
- Túl jó vagy! - nevetett Brook.
- Ki a franc akar és mit? - vettem kezembe mobilom.
Collin: Kopp kopp.
Collin: Naaa, Chelsea!!
Collin: Így nyitsz te ajtót??xd
Collin: Kopp kopp.
Collin: Kopp kopp
Collin: Kopp... Kopp...
- Mennyit ivott ez? - motyogtam magam elé a fejemet rázva és visszaírtam a hőn áhított kérdést.
Én: Ki kopog?
- Na ki az? - kíváncsiskodott nővérem.
- Mindegy. - legyintettem és visszaültem, de amint ezt megtettem jött is az új üzenet.
Collin: Hát azt már nem tudom...xd Elment, mert lassan nyitottál ajtótxd
Én: Hát ez szuper.
Collin: Amúgy hol vagy? Elrepültél a kis angyalszárnyaiddal?:DDD
Szentisten... Ez aztán nem fog kiszáradni.
Én: Collin. Mennyit ittál?
Collin: Hát egy kis picikét. Olyan nagyon picikét. Incifincipicikét.:D
Én: Hol vagy?
Nem, nem vagyok oda a gyerekért, de azért azt tudni akarom, hogy nem fekszik-e ki egy autó elé.
Collin: Hát én is ezt kérdezem. Meg, hogy te miért nem vagy itt cica?!
Én: Nem a buliban vagy??
Collin: Hát voltam ott is de Jackel úgy gondoltuk eljövünk.
Én: Milyen Jack?
Collin: Hát a Daniels.:D
Én: Ha körbenézel mit látsz?
Kezdtem aggódni a srácért. Ha jól értelmeztem egyedül mászkál a városban "Jackel" a kezében, ami nem biztos, hogy jóra vezet.
Collin: A parkot meg házakat.
Én: Na jó. Maradj ott, ahol vagy! Megértetted??
Collin: Eljössz értem? Úúúúgy szeretlek!
Én: Persze, persze. Csak ne mozdulj!
- Bocsi, de most el kell mennem megmenteni egy részeg idiótát. - mondtam tesóimnak bocsánatkérően.
- Semmi baj, de vigyázz magadra!! - nézett rám komolyan Brook.
- Oké! Csákány! - intettem és táskámat vállamra dobva kimentem. - Apu, anyu, elmegyek összeszedni egy kicsit elázott haveromat az út széléről. - álltam a nappaliban tévéző szüleim elé.
- Fél egy van. - nézett az órára anyu.
- Tudom, de ő meg épphogy tudja, hol van.
- Menj... - bólintott kis gondolkodás után. - De vigyázz és írj, ha megvan!
- Oké.
- Bajod lesz...
- Egy életre büntiben leszek, tudom, tudom! - bólogattam.
- Ne vigyelek el? - kérdezte aggódva apu.
- Nem kell, megleszek! Sziasztok. - intettem és kiléptem az ajtón.
A fél parkot körbejártam, mire megtaláltam Collint, aki nagy vigyorogva ült az útpadkán.
- Csodás látványt nyújtasz! - léptem mellé.
- Chelseaaa! - örült meg nekem és széttárta karjait, de majdnem eldőlt.
- Héhéhé. Maradj egyben, haver. - kaptam el karját. - Na, kelj fel! - rángattam meg egy kicsit, mire morogva elkezdett feltápászkodni.
- Hogyhogy eljöttél értem? Azt hittem utálsz... - ráncolta homlokát, miközben átkarolta vállamat, amit most csak azért tűrtem el, mert alig bírt állni.
- Ezt majd máskor megbeszéljük. Most juttassunk haza.
- Váááárj. Jackel mi lesz?
- Ja, Jack. - hajoltam le féloldalasan a piáért és meghúztam.
- Alkoholista.
- Mondja ezt a seggrészeg focista!
- Mhm. - vigyorgott tovább, mire kárörvendő mosoly ült arcomra.
- Olyan fejfájásod lesz holnap, hogy csak na. De annyira nem foglak sajnálni.
- Gonosz vagy.
- Mondták már. Merre laksz szépfiú?
- Arra. - mutatott előre. - Vagy arra? - nézett mögénk.
- Ez hosszabb lesz, mint gondoltam... Utcanévre emlékszel?
Kicsit hosszabb gondolkodás után eszébe jutott, így a GPSbe beírva a címet, el is indultam a megadott irányba, az igencsak részeg sráccal a jobbomon.
- Szépfiú vagyok?
- Gyorsan esnek le a dolgok...
- Tudod... Emlékszem ám a múltkori bulira... Meg arra is, hogy mit csináltunk a fürdőben. - nézett le rám, de én csak az utat bámultam mereven, hatalmasra nyílt szemekkel. Hogy is mondják? A kisgyerekek és a részegek a legőszintébbek? Hát asszem, ez tényleg igaz...
- Nem tudom miről beszélsz... - nevettem aprót kínomban.
- Dehogynem. Azt képtelenség elfelejteni.
- Collin, részeg vagy, ne mondj olyanokat, amiket józanon megbánnál.
- Milyen okos dolgokat mond itt valaki. - nevetgélt. - Nézd má'! Ott a házam! - mutogatott és a telefonom is jelezte, hogy bizony megérkeztünk.
- Szuper, akkor menj be és feküdj le aludni.
- Nem kísérsz be?
- Szerintem menni fog egyedül is. - fejtettem le magamról karját, de csalódnom kellett, ugyanis majdnem összeesett.
- Szerintem nem. - röhögött.
- Istenem. Miért vállaltam én ezt be? - sóhajtottam és elkezdtem noszogatni az ajtó felé. - Van kulcsod?
- Aha... a zsebemben.
- Kivennéd?
- Nem találom a zsebem. - vihogott tovább a keresgélés után.
Kicsit talán már idegesen túrtam dzsekije zsebébe, ahol megtaláltam a kulcscsomót, amin szinte elsőre eltaláltam az ajtót nyitó kulcsot.
- Collin te vagy az? - hallottam meg egy álmoskás női hangot a nappali felől, amikor beléptünk (sikerült nekimennünk egy kis asztalkának, így egy kicsit nevetve álltunk az ajtóban), majd a hanghoz gyorsan test is társult. - Oh, szia!
- Jó... hajnalt. - ráncoltam homlokom és próbáltam komoly arcot vágni. - Csak hazakísértem a fiát, mert eléggé... látja. - néztem fel a kacarászó fiúra, aki rám nézett és az orromat megnyomva még jobban nevetni kezdett.
- Igen. Látom. - rázta a fejét.
- Vigyél fel az agyikómba... - nyűgösködött Collin. A 180 centis srác úgy ahogy volt eltűnt és egy 5 éves kisfiú vette át helyét.
- Felkísérem, menj csak! - mosolygott kedvesen Collin anyukája.
- Neee, én Chelst akarom!
- Ha nem hisztizel, felviszlek! - sóhajtottam.
- Oké. De hol van Jack?
- Milyen Jack? - értetlenkedett anyukája.
- Öhm... Jack kint maradt. - nyugtattam meg, ugyanis a piásüveget inkább nem hoztam be a házba. - Na menjünk fel.
Nagy nehezen eljutottunk a szobájáig, ami nagyon modern és letisztult volt. Az ajtóval sréhen szembe volt egy hatalmas ágy, ami kétség kívül uralta a szobát. Az ajtó mellett jobbra volt az íróasztal, mellette, a jobb kéz felőli falon, egy óriási ablak fogta közre az asztalt és az ágyat, a bal kézre eső falon pedig egy beépített szekrény foglalt helyet. Ja, és az íróasztal felett egy hatalmas tévé volt. Mert az nem hiányozhat ugyebár.
- Ágyba nagyfiú!
- Nem tudok így aludni... - kezdett el kibújni focidzsekijéből, majd levetődött az ágyra és hanyatt fekve megpróbálta levenni gatyáját, de a szűkebb szabású nadrág nem adta magát könnyen.
- Nem gondoltam, hogy valaha is vetkőztetni foglak, de most itt az alkalom... - álltam elé és segítettem neki.
- De azért tetszett, nem? - ásított és elkezdte levenni pólóját, de az a fején maradt, karjaival együtt. Miközben kigoboztam, akaratom ellenére is felsőtestére csúszott tekintetem. Najó... Baromira nem tudom, hányadán állok ezzel az emberrel, de ezen az sem segít, hogy eszméletlen a teste...
- Kukucs. - néztem le a most már pólómentesen ülő srácra, amikor felpillantott rám.
- Kukucs...- döntötte fejét hasamnak és karjait derekamra fonta. - Maradj itt.
- Nem lehet. És reggel különben sem tudnád, hogy a bunkó rocker, akit utál a csajod és te is, mit keres itt... simítottam végig haján, Isten se tudja miért.
- Nem utállak. - motyogta.
- Feküdj le. - hagytam figyelmen kívül kijelentését.
- Jó... - adta be derekát, de engem nem engedett el, miközben eldőlt, így szépen rázuhantam.
- Collin, nem így gondoltam. - mosolyogtam, miközben megtámaszkodtam feje két oldalán.
- Mennyi hajad van már... - fogta meg óvatosan loboncomat, ami szinte teljesen "elszigetelt" minket a fénytől, amit a lámpa adott.
- Sok. Na, mehetek?
- Nem. - bökte meg könyököm, mire ismét ráestem, de most már nem engedte, hogy felkeljek. - Itt maradsz örökre.
- Collin...
- Ha kapok jóéjt puszit, akkor mehetsz.
- Legyen. - toltam fel magam. - De nem csalsz. - fogtam le állát és puszit nyomtam arcára. - Na szia. Nem akarok rólad hallani egy darabig! - álltam fel, ő meg elhelyezkedett ágyában.
- Majd meglátjuk. - motyogta fáradtan. - Szia Chels...
- Szia Hülyegyerek. - mosolyogtam azon, ahogy lefeküdt, majd a villanyt lekapcsolva becsuktam szobája ajtaját.
- Azt hiszem, holnap elbeszélgetek vele. - mondta gondterhelten a lépcső alján anyukája. - Köszönöm, hogy hazahoztad.
- Ugyan, semmiség.
- Persze. Azért gondolom, mit leművelt. - mosolygott.
- Hááát... - nyújtottam el, mire felnevettünk. - Amúgy Chelsea Andrews. - nyújtottam jobbom.
- Laura Simmons. - rázta meg kezem.
- Nagyon örülök.
- És te Collin barátja vagy? - kérdezte, de szemében láttam valamit, ami arra engedett következtetni, hogy már hallott rólam...
- Azt azért nem mondanám... Nemrég költöztem ide és hát... Nem a legjobb a kapcsolatunk. De most valamiért engem talált meg.
- Tudod az ember részegen néha jobb döntéseket hoz, mint józanon és néha azokat hívja segíteni, akiket a tudatalattija fontosnak tart. Bocsánat, megint előjött belőlem a pszichiáter. - kuncogott.
- Pszichiáter?
- Igen. A bemutatkozásnál lehagytam a doktort. Csak fontos alkalmaknál mondom...
- Értem. Én is gondolkozom ezen a pályán...
- Hát, ha bátorítás vagy segítség kell, nyugodtan fordulj hozzám.
- Köszönöm. - mosolyogtam. - Lehet, hogy elfogadom. Akár csak páciensként is.
- Csak nyugodtan. Nem sok fiatal fogadja el...
- Én bírok dokikkal dumálni. Pártatlanok és max egyetértenek veled abban, hogy hülye vagy! - nevettem vállat rántva. - Viszont most mennék, ha nem baj.
- Dehogy, menj csak. De itt a névjegyem - kapott fel egy papírkát a kis asztalról, amit majdnem feldöntöttünk - ha kellek, hívj.
- Rendben. Köszönöm. Jó éjszakát, Mrs. Simmons.
- Neked is Chelsea!
Hazafelé nyugiban elszívtam egy cigit, ami kellőképpen kitisztította a fejem. Megfontolom ezt a pszichiáter dolgot. Laura kedves embernek tűnik, bármennyire is Collin anyja. Collin meg... mire felkel úgysem fog emlékezni semmire. Vagy ki tudja... Mint kiderült, a múltkorira is emlékezett.
Otthon egyből a szobámba mentem, ahol gyorsan átöltöztem, majd tovább gondolkozva bedőltem az ágyba. Már megint ez az idióta uralja a gondolataim...
