2014. május 18., vasárnap

02.

- Chelsea! Kelj fel! - rázogatott Rob.
- Mi a francot akarsz hajnali - néztem telefonom képernyőjére - háromkor?!
- Hangokat hallottam lentről!
- Mi? - ültem fel a hajamba túrva.
- Zörgést meg ilyeneket! Mintha lenne lent valaki!
- Lehet, hogy apuék azok! Vagy Brooke..
- Benéztem a szobáikba és mindannyian ott alszanak!
- És miért nem keltetted fel apuékat?
- Mert hozzád jöttem utoljára és nem akartam visszamenni!
- És lementél?
- Nem.. Csak a lépcső tetejéig mentem el.
- Oké! Nézzük meg, hogy mi van odalent! - álltam fel és elindultam a szobaajtó felé. - Maradj nagyon csöndben és mögöttem gyere! - fordultam suttogva Robbie-hoz, mire bólintott egyet.
Amint leértünk a lépcsőn, a velünk szemben lévő bejárati ajtó mellé néztem, a riasztó vezérlőjére. Nem villogott a kis lámpa, ami egy dolgot jelenthetett: nem volt bekapcsolva.
- Basszus! - motyogtam. - Maradj itt! Ha jelzek, szaladj fel és szólj a többieknek! De ne gyertek le, csak nem akarom, hogy a biztonságiakra keljenek fel.
- Mi a jel?
- Ez! - mutattam fel középső ujjam.
- Ilyenkor sem hagy el a humorod! - kuncogott halkan öcsém.
- Nem bizony!
- Parázom!
- Nem lesz semmi gáz, nyugi! - szorítottam meg vállát, majd óvatosan áttipegtem a riasztóhoz. Onnan, ahol álltam be lehetett látni a nappaliba és a konyhába is a két nagy boltíven keresztül, amik valamelyest elválasztották őket az előszobától. A nappaliban észrevettem két fekete ruhás alakot, akik nagyon kerestek valamit a polcokon és a fiókokban. Gondolkodás nélkül nyomtam meg a vészgombot a riasztón és jeleztem Robnak, aki felszaladt az emeletre. Én a padlóra ereszkedve átkúsztam a boltív előtt, majd a lépcső mellett elnyúló folyosó falának dőltem. Lassan, minden hangoskodást elkerülve álltam fel és kezdtem el lépkedni az iroda ajtaja felé. A biztonság kedvéért balra pillantottam, de mázlimra az étkezőben senkit nem találtam. Óvatosan benyitottam a dolgozóba, aminek a nappaliba nyíló ajtaja nyitva volt, így egy gyors ugrással az asztal mellé kuporodtam.
- Istenem, most segíts meg! Ha valami bajom esne, mondd meg Vic Fuentesnek és az összes többi kedvencemnek, hogy imádtam őket! És a családomnak is, meg a haveroknak is! - suttogtam csukott szemmel.
Átmásztam az ajtó mellé és kipillantva észrevettem, hogy egy kocsi parkol le a ház előtt (nem látok át a falon, velem szembe egy hatalmas ablak volt). Remélem, a biztonságiak azok!
Alig telt el két perc a bejárat már nyitva is volt és két kigyúrt, egyenruhás pasi lépett be rajta.
- Azonnal tegyenek le mindent! - kiáltották, mire a két alak ijedten elejtett mindent. Megpróbáltak menekülni, de "sajnos" nem sikerült nekik.
- Jól vagy? - jött oda hozzám az egyik, amikor végeztek a két hapsival.
- Megvagyok! - bólintottam.
- Te nyomtad meg a vészgombot?
- Igen! Utána meg átkommandóztam ide! - vigyorogtam saját idiótaságomon. Hogy minek jöttem át ide, az egy nagyon jó kérdés!
- Szerencse, hogy nem lett bajod!
- Ugyan már! Andrews vagyok! - álltam fel.
- Kicsim! Jól vagy? - rohant oda hozzám anyu!
- Persze, semmi bajom! - legyintettem. - Pacsi öcsi! - tartottam öcsém felé a kezem.
- Jók voltunk! - csapta tenyerét az enyémhez.


(Ruha)
- Sziaaaa! - vetette rám magát Becca a suli előtt.
- Te ilyenkor mit érzel? - röhögtem fel.
- Jót! - pattant elém.
- Szép, jó napot hölgyek! - érkezett meg Damien, Ellie-t átkarolva.
- Most, hogy itt vagy már... - kezdte vigyorogva Becs. - nem szép és nem is jó!
- Látod? Én próbálkozom! - nézett rám a fiú és barátnőmre mutatott.
- Miről maradtam le? - kérdezte értetlenül Ellie.
- Semmiről.. A barátod próbálja bebizonyítani, hogy nem "menőfiú". Mármint belsőre. - legyintettem.
- Ááá! Értem! Hát.. hajrá kicsim! Megyünk öltözni?
- Aham! - bólintottunk Beccával.
Az öltözőben szerencsém volt végighallgatni Sonia-ék beszélgetését arról, hogy milyen nehéz tisztán tartani a bőrüket.
- Most komolyan! Egy napra úgy kipróbálnám, hogy milyen hülye libának lenni! - mondtam, miközben levettem a gatyámat, mire a lányok felnevettek.
Pont a cipőm bekötésével szenvedtem, amikor megszólalt a telefonom. A képernyőn Sammie képe jelent meg, szóval egyből felvettem.
- Szia hegyi kecske!
- Szia rózsabokor! - nevetett a vonal túlsó végén barátnőm.
- Mizu? Lógtok?
- Valami olyasmi! A próbaterem se ugyanolyan nélküled!
- Hát igen...
- Hiányzooool! Mikor jössz??
- Te is nekem Sam! Nem tudom... Talán jövő hétvégén!
- Csak lenne már jövő hétvége!
- Én is ezt kívánom!
- Amúgy te merre?
- Tesiöltözőben!
- Úúúú, tesi első órában? Az se rossz!
- Ja!
- LÁNYOK! KI A PÁLYÁRA! - ordította valaki.
- Asszem mennem kell! Szia Sammie!
- Szia Sisi! - nyomott ki. Bedobtam a táskámba a mobilomat és mentem a lányok után.
Kint már a fiúk vártak minket össze-vissza ökörködve.
- Az érett tizenhét éves fiúk! - mutattam rájuk és Ellie-ékkel együtt nevetni kezdtem.
- Valami baj van Chels? - sétált oda hozzám Collin.
- Nincs! Csak épp azt mondtam a lányoknak, hogy rendkívül érettek vagytok! - fordultam felé összefont karokkal, angyali mosollyal az arcomon.
- Oh, igen?!  - vigyorodott el, de azzal az igazi féreg vigyorral. - És miért mondtad ezt?
- Mert igaz! Ahogy az is, hogy agyilag elég fejletlenek vagytok!
- Miért te talán fejlettebb vagy? - jött közelebb és ezzel egy kicsit fölém magasodott.
- A hároméves szintnél biztosan!
- U-hu-huu! - nevetett halkan Becca és lekoccolt velem.
- Hé Collin! - jött meg nyávogina.
- Szia Sonnie! - mosolygott rá "szívdöglesztően" a srác.
- Bele ne halj ebbe a cuki mosolyba, drágám! - utaltam Sonia """"pirulására"""".
- Téged meg ki kérdezett? - förmedt rám a lány.
- Nyugi cicababa! Nem kell megenni! - néztem rá összeráncolt homlokkal.
- Mi az, hogy cicababa? Hogy mersz velem ilyen lekezelően beszélni? - mászott az arcomba.
- Lányok, lányok! Nyugalom! - sétált oda hozzánk az edző.
- Semmi baj edző bá'! - nyugtattam meg, mire egy kicsit hátrébb lépett.
- Fogadnék, hogy nem tudsz megcsinálni egyet sem azokból a gyakorlatokból, amiket én profin tudok!
- Majd meglátjuk! Mutass valamit, édes! - tártam szét karjaim.
- Ennek nem lesz jó vége! Brutális dolgokat tud! - mondta kicsit félve Ellie.
- Várd ki a végét! - kacsintottam.
Miután sikeresen végigcsináltam Sonia mozdulatait oldalra pillantottam és fél szemmel Collinra néztem. Ő is engem nézett, de ő kapta el hamarabb a tekintetét.
- Magyarázatot! Most! - szegezte nekem mutatóujját Ellie.
- Tornász voltam kiskoromban!
- És erről mi miért nem tudunk? - jött a következő kérdés Beccától.
- Nem kérdeztétek.
- Jogos! De... wow! Le a kalappal! Talán most majd a... az is visszavesz! - nyelte vissza a nem túl szép jelzőket Becs.
- Ne reménykedj! - legyintettem.

- Mivel én vagyok az, úgymond, évfolyamfőnök - kezdte Mr. Ross, félig az asztalán ülve - az én tisztem bejelenteni, hogy alakalmatok nyílik egy egy hetes spanyolországi útra, június elején! Az utazási költség nagy részét és a többi szükséges dolgot az iskola állja, így a szüleiteknek csak egy jelképesnek nevezhető összeget kellene befizetniük! Mindannyian vegyetek majd el innen egy ilyen borítékot, - emelt fel egy pár darabot az említett dologból - mert ebben van a tájékoztató és a programterv is! Most viszont kezdjük el az órát! Hol hagytuk abba tegnap?
Spanyol út... nem is hangzik rosszul. Remélem, hogy nem olyan kötött az a programterv, bár az sem baj, ha mégis. Csak egy szabad estét adjanak a bulizásra és semmi bajom nem lesz!

Otthon odaadtam apuéknak a papírt, akik amint átolvasták feltették kérdéseiket:
- Akarsz menni? - nézett rám apa és lerakta a dohányzóasztalra a lapot.
- Igen!
- Jók lesznek a jegyeid?
- Egy hármas mindenképp meglesz mindenből!
- Nem fogsz balhézni?
- Nem szándékoztam!
- Akkor elgondolkozunk rajta!
- Köszönöm! - mosolyogtam. - Ja! Ma vacsi helyett elmennék futni, ha nem baj?!
- Nekünk nem, ha neked sem! Csak nem akarlak tízkor a konyhában látni! - vont vállat anyu.
- Rendben! - kuncogtam és felmentem az emeletre.
Olyan háromnegyed hét körül futócuccban léptem az utcára és a karomon lévő mobilomon bekapcsolva a zenét, egy rövid bemelegítés után, futni kezdtem. Kizártam az engem körülvevő világot és a fülemben ordító mixre koncentrálva tettem egyik lábamat a másik után. Ilyenkor jól esnek az ilyen zenék. Otthon, ha fekszem az ágyamban vagy bármi mást csinálok unalmamban, eszem ágában sincs ilyen vagy ehhez hasonló zenét bekapcsolni, de ha futok, akkor egyből az ilyenekre keresek rá.
Már egy ideje tapostam a betont, amikor egy parkhoz értem, a zöld gyepen pedig nem kívánatos személyeket pillantottam meg.
Csak fuss tovább! Ne foglalkozz velük, akkor nem vesznek észre! - mondogattam magamnak.
Egyenesen előre bámulva futottam tovább, de egyszer csak "valaki" bepördült elém és hátrafelé haladva bámult.
- Megtennéd, hogy lekopsz? - kaptam ki egyik fülemből a fülhallgatót.
- Talán zavarlak? - vágott ártatlan képet.
- Ááááá, dehogy! - mondtam kis iróniával és megpróbáltam kikerülni, de elkapta a derekamat. Érintésére libabőrös lettem, de nem tudom, hogy mi okból.
- Csak nem fázol? - sutyorogta fülembe.
- Engedj el! - sziszegtem és már az ütés határán álltam. - Azt mondtam, hogy engedj el! - ismételtem meg magam, mert nem nagyon akaródzott neki kérésem teljesítése.
- Miért vagy ilyen ellenszenves?
- Talán, mert nem szeretem a agyatlan, apuci által pénzelt, ultramenő fiúkat! - néztem szemébe és lefejtettem magamról karját.
- Nem is ismersz! - kiáltott utánam, amikor újra futni kezdtem.
- De nem is akarlak! - kiáltottam vissza és fülembe helyezve a kis hangszórót, magam mögött hagytam Collint.

- Szombaton lesz egy buli, nincs kedved eljönni? - kérdezte Ellie ebéd közben.
- Nem tudom.. Még átgondolom! - haraptam bele szendvicsembe. - Ki tartja?
- Liam.
- Lehet, hogy nem érek rá!
- Ugyan már! Max két percet kell vele beszélned!
- Te ott leszel? - néztem Rebeccára.
- Aha!
- Külsőst lehet vinni?
- Azt hozol, akit csak akarsz, de légyszíves gyere el!! - nézett rám könyörgően Ellie.
- Legyen! Megyek! - adtam be a derekam, mire barátnőm konkrétan rám vetette magát.

- Ryan, vedd már fel! - motyogtam magam elé a spanyol terem egyik padjában ülve.
- Jééé! Még élsz? - vette fel haverom.
- Te is nagyon hiányzol nekem! - nevettem.
- Hogy vagy Kislány?
- Jól köszi! Figyelj, nincs kedved szombaton ideutazni egy buli kedvéért?
- Milyen buli?
- Az egyik itteni menő gyerek tartja és az újdonsült barátnőim mindenképpen el akarnak rángatni...
- Nem inkább amiatt a srác miatt akarsz elmenni? - kérdezte és szinte láttam magam előtt az idióta vigyorát.
- Pici szád lapos! Pont amiatt a gyerek miatt nem mennék sehova!
- Oké-oké! - védekezett. - Megkérdezem anyámékat és felhívlak!
- Rendben! Imádlak!
- Még nem mondtam, hogy megyek!
- Nem baj! Akkor is imádlak!
- Most különlegesnek érzem magam!
- Érezd is! - nevettem és figyeltem, ahogy a diákok elkezdenek beszállingózni a tanterembe.
- Na, majd csörgök! Szia Chels!
- Szia Ry! - nyomtam ki a telefont és a képernyőjét lezárva a zsebembe csúsztattam.
- Te vagy Chelsea, ugye? - vetődött le a mellettem lévő padba Liam.
- Ja! Te meg Liam!
- Igen! Ellie mondta, hogy jössz a bulimba!
- Nagyon úgy tűnik! - sóhajtottam lemondóan. - Vigyek valamit?
- Csak magadat, édes! - kacsintott én meg majdnem odahánytam. Bah.
- Hola, clase! - érkezett meg a tanárnő.
- Hola! - mondtuk kórusban.
- Gondolom, már hallottak a spanyolországi kirándulásról... - kezdett bele mondandójába. - Az elkövetkezendő órákon leginkább társalogni fogunk, hogy senki se kukuljon meg, ha beszélgetnie kell egy spanyol emberrel!


(Ruha)
Szombat este nulla bulikedvvel álltam a tükör előtt és sminkeltem, miközben Ry az elmúlt hétről mesélt.
- ... Justinék meg összevesztek. - hangolgatta a gitáromat.
- Min? - néztem rá elkerekedett szemekkel. Nagy baj lehet, ha Debby és Justin összevesznek.
- Rejtély.. Sam próbált beszélni Debby-vel, de állítólag neki sem mondott semmit! Vagy csak jó barátnőhöz híven titkot tart!
- Majd felhívom! Nekik együtt KELL lenniük!
- Ja.. Minden nyáladzás nélkül, ők tényleg a tökéletes pár!
- Igen! Basszus, majdnem egy évig hallgattam az ódákat Debs-ről, mire Justin rávette magát, hogy elhívja egy randira!
- Ja! Mai napig sírva röhögök rajtuk! Mik ki nem jöttek a gyerek száján... - röhögött.
- "Annyira menő, hogy felvállalja az egyéniségét! Komolyan, hány 15 éves csaj csináltat rasztát, annak ellenére, hogy a szülei megtiltják!" - idéztem az egyik mondatot. - És ti még jobb helyzetben voltatok!
- Miért?
- Mert én a másik felétől is hallgattam. Csak nem olyan durva mennyiségben!
- Tényleg, te már akkor is jóban voltál Debby-vel!
- Nem voltunk ilyen szoros kapcsolatban, mint most, de ja, napi szinten dumáltunk!
- Kicsit elterelve a témát! Mivel menjünk a versenyre?
- Én a Wasting Away-re gondoltam.
- Tonight Alive?
- Nem. Szibériai asszonykórus! - forgattam szemeim.
- Tudtam én! Amúgy az jó lenne! Pörgős és jól énekled!
- Köszi! - dobtam neki egy puszit. - Kész vagyok! - fejeztem be a sminkelést. - Még a Don't Wish-t akartam, de az hogy hangzott volna már? "Most pedig jöjjön a Don't Wish a Don't Wish-el!"
- Jobb lesz ez! Bandák Háborújára bulisabb szám kell!
- Igen! Na, megyünk vagy nem? - álltam fel.
- Nem!
- Én sem akarok, de muszáj! Ellie kinyír, ha nem tolom oda a hátsóm!
- Már kíváncsi vagyok ezekre a csajokra! - állt fel az ágyamról és visszahelyezte gitáromat az állványára.

Liamék házánál már nagyban zajlott a buli, így a tengernyi emberen átküzdve magunkat a konyhába mentünk valami piáért.
- CHELS! - kiabálta valaki, aki nem más volt, mint Becs.
- Szia! - öleltem meg fél karral, amikor odaért hozzánk. - Ryan Becca, Becca Ryan! - mutattam be őket egymásnak.
- Szia! - biccentett mosolyogva haverom.
- Hali! - tette ugyanezt Becca.
- Ellie?
- Passz. Biztos Damiennel ment valahova, mert már vagy húsz perce nem láttam! Isztok valamit?
- Aha!
- Mit?
- Sört! - vágtuk rá egyszerre.

Már jó ideje ott lehettünk, amikor úgy éreztem, hogy szükségem van a mosdóra. Nem kevés pia volt már bennem, így kicsit dülöngélve mentem fel az emeletre és kerestem meg a fürdőm. Hatalmas mázlimra egyből a keresett helyiségbe nyitottam be. Elvégeztem a dolgomat, majd a csapnak támaszkodva bámultam a tükörbe. A sminkem egy kicsit el volt kenődve, de nem néztem ki úgy, mint egy mosómaci, a hajamban hatalmas csomók ékeskedtek és az arcomon volt egy folt. A foltot gyorsan levakartam és menni készültem, de az ajtó nyitásában valaki megelőzött.
- Oh. Hello Chels! - vigyorgott Collin és bezárta maga mögött az ajtót. Igaz én sem voltam már szomjas, de azért azt még érzékeltem, hogy ő sincs jobb állapotban. A szemei csak úgy ragyogtak és a járása is érdekes volt.
- Mit akarsz? - néztem rá értetlenül.
- Semmit.. - jött közelebb és karjait mellém támasztva beszorított a csap mellett elhelyezkedő márványlap és felsőteste közé.
- Elég furcsán értelmezed a semmi fogalmát.. - néztem fel rá és megpróbáltam kiszabadulni karjai fogságából. Sikertelenül.
- Ugyan már! Buli van! Szórakozzunk egy kicsit! - hajolt nyakamhoz és egy apró csókot nyomott fülem mögé. Ajkai nyomán szinte lángolt a bőröm és még a libabőr is kijött karjaimon, amikor tenyereit a csípőmre vezette. Az alkohol hatására teljesen elszállt a gondolkozóképességem és a tudatalattim utat tört magának: többet akartam!
Jobb kezemet felvezetve a fiú mellkasán, majd a tarkóján, hajába túrtam, mire rászorított csípőmre és felültetett a hideg márványfelületre. Befészkelte magát lábaim közé, én pedig dereka köré fontam azokat. Hátravetett fejjel élveztem, ahogy kulcscsontomat hinti be apró puszikkal, majd áttér a nyakamra, onnan pedig az államra. Már szinte szenvedtem attól, hogy nem csókol meg és ezt még csak fokozta azzal, hogy a szám előtt megállt.
- Szeretnéd, mi? - vigyorgott rossz fiúsan.
- Élvezed, hogy kínozhatsz, ugye? - néztem szemébe, mire közelebb hajolt és száját lassan enyémre helyezte. Csókunkban semmilyen különösebb érzelem nem volt a vágyon kívül. Mindketten küzdöttünk az irányításért, amit végül Collin szerzett meg. Vad párbajunkat az ajtó nyitódása zavarta meg.
- Öhm.. bocsi! - hebegte a lány, aki számomra teljesen ismeretlen volt, és becsukta az ajtót.
- Azt hiszem, most megyek! - túrtam hajamba és kicsit hátrébb tolva az előttem álló fiút, leugrottam a földre.
- Hoppá! - kapta el karomat, amikor megbicsaklottam.
- Kösz! - biccentettem és elindultam a földszint irányába.

Hazaérve Brooklynnal betámogattuk Ryan-t a vendégszobába (egy kicsit sokat ivott), majd mindketten a saját birodalmunkba vonultunk.
Amint becsuktam az ajtót, le is csúsztam rajta a földre. Karjaimat a térdeim köré fonva bámultam a velem szemben lévő falra és gondolkoztam. Hogy történhetett ez?! És a még jobb kérdés az, hogy mi van, ha az a csaj nem nyit be? Egy buli kellős közepén, egy fürdőszobában, odaadom a szüzességem annak a fiúnak, akivel a kapcsolatom kicsit sem mondható normálisnak?!
- Egy idióta vagy Chelsea! - sziszegtem és felállva lerúgtam magamról a magassarkúimat. Egyik pillanatról a másikra kijózanodtam, amikor az ablakot kinyitva megcsapott a kinti hűvös levegő. Az íróasztalom fiókjából elővettem a titkos cigis dobozomat és kihúztam belőle egy szál nikotinbombát. Nem szoktam túl sűrűn rágyújtani, mert tisztában vagyok vele, hogy mikre képes a cigaretta, de vannak alkalmak, amikor nem bírom ki, hogy ne érezzem a nikotin ízét.
Az ablakpárkánynak támaszkodva fújtam ki a kisebb-nagyobb füstfelhőket, miközben még mindig kattogott az agyam. Remélem, hogy Ő semmire sem fog emlékezni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése